Belföld

Nem engedték vizsgálódni a roma önkormányzat alternatív bizottságát

Igaz, hogy nincs a vizsgálóbizottságukon rajta az Országos Roma Önkormányzat kóserpecsétje, de mint képviselőknek joguk van a testület felállítani, joguk van az iratbetekintésre – mondta Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke, amikor nem jutott be az Országos Roma Önkormányzat székházába, ahol a Híd a munka világába program autóbérléseit vették volna górcső alá.

A Híd a munka világába program autóbérléseit vizsgálna elsőként az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) több képviselője által létrehozott “alternatív vizsgálóbizottság”. A testület kedd reggelre hívott össze iratbetekintéssel egybekötött sajtótájékoztatót az ORÖ fővárosi, Dohány utcai épületébe, de hiába csengettek, nem tudtak bejutni a székházba a testület tagjai.

29 millióért béreltek autókat

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés elnöke az ajtó előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy kedden akarta megkezdeni munkáját a testület, és jelezték az ORÖ-nek, hogy az autóbérléssel kapcsolatos dokumentumokat szeretnék tanulmányozni.

Az ORÖ korábbi elnökének tisztáznia kellene a helyzetet a Híd a munka világába programmal kapcsolatban. Szerinte Farkas Flórián visszaélt a magyar társadalom, ezen belül a roma közösség, de a kormány és a miniszterelnök bizalmával is.

Vajda László, a Lungo Drom országos alelnöke elmondta, hogy a programhoz kapcsolódóan 29 millió forintért béreltek autókat, de nem tudni, hogy kik használják a tíz személygépkocsit. A projektmenedzser olyan megjegyzést tett, hogy azért ilyen drága az autóbérlés, mert azokat “cigányok fogják használni”, és lehet, a terepmunkán le fogják az autókat “nullázni” – tette hozzá.

Vajda László közölte, levélben fordulnak Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, hogy felajánlják segítségüket az ORÖ pénzügyeit érintő vizsgálatához.

Elmondta azt is: sok roma önkormányzati képviselő keresi meg azzal, hogy akár tüntetnének is, csak tegyenek lépéseket, mert szerintük Farkas Flórián “nem alkalmas a magyarországi cigányság további vezetésére”.

Lakatos Oszkár, a Lungo Drom Heves megyei elnöke szerint jogszabályellenes, hogy a képviselők nem tudnak betekinteni az iratokba.

A bérbeadó cégek sem fogadták őket

A sajtótájékoztató után a bérbeadó céget is felkeresték a bizottsági tagok, de – mint Makai István az MTI-nek elmondta – ott is zárt ajtók fogadták őket.

Azzal kapcsolatban, hogy a vizsgálóbizottság felállításáról nem született közgyűlési határozat, azt mondta: a testület “alternatív vizsgálóbizottságként” jött létre. “Igaz, hogy nincs rajta (…) az Országos Roma Önkormányzat kóserpecsétje”, de mint képviselőknek joguk van a testület felállítani, joguk van az iratbetekintésre – fogalmazott.

A február 9-ére összehívott, de határozatképtelenség miatt elmaradt rendkívüli ORÖ-közgyűlés után Vajda László, Lakatos Oszkár, Makai István és Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője újságírók előtt jelentette be, hogy vizsgálóbizottságot szándékoznak felállítani, amelynek feladata a visszaélések feltárása és a felelősök megnevezése. Akkor azt közölték, hogy elsősorban a Híd a munka világába programot, azaz a szociális foglalkoztatási szövetkezetet szeretnék vizsgálni.

Hadházy Ákos LMP-s politikus a közelmúltban beszélt arról, hogy szerinte az ORÖ “a semmire” költött el 300 millió forintot a romák munkavállalását segítő forrásból. Kifejtette: a romák és a hátrányos helyzetűek foglalkoztatását elősegíteni hivatott Híd a munka világába program 5 milliárd forintos keretösszegéből 600 millió segítené a roma kisebbséghez tartozók munkavállalását. A forrásból az ORÖ eddig 300 millió forintot költött el, amelynek felhasználását az ellenzéki politikus aggályosnak, kirívóan korrupciógyanúsnak ítélte.

Az ORÖ még aznap közleményben reagált Hadházy Ákos kijelentéseire. Azt írták, hogy a nyilatkozat téves információkon és abból levont hibás következtetéseken alapul.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik