Belföld

Fidesz: segítséget kapnak a Buda-Cash károsultjai

buda-cash (buda-cash)
buda-cash (buda-cash)

A párt közleménye szerint a kormány minden segítséget megad a károsultaknak: az érintett önkormányzatok rendkívüli támogatást kapnak, a magán-, valamint jogi személyeket pedig 30 millió forintig kártalanítják.

Előzőleg az MSZP arra szólította fel a kormányt és a Magyar Nemzeti Bankot, hogy ne felelősöket keressenek maguk helyett, hanem kérjenek elnézést, és teljes mértékben kártalanítsák a Buda-Cash-ügy minden érintettjét.

A Fidesz-frakció válaszában úgy fogalmazott: a Buda-Cash-brókerbotrány a Kulcsár-ügy után az újabb szocialista brókerbotrány, amelyben 100 milliárd forintot tüntettek el.

Közleményük szerint a szocialisták teremtették meg a brókerek “szabad garázdálkodásának” jogi alapját, ugyanis eltörölték a brókercégeknél kétévente kötelező helyszíni ellenőrzést, és “a szocialisták nevezték ki az általuk nagy becsben tartott brókercég vezetőit kormányzati pozícióba”.

A kormánypárt választ vár arra, mit tudnak a szocialisták arról, hogy hova tűnt ez a százmilliárd forint a Buda-Cashből, és mit tudott ezekről a csalásokról a Bajnai-kormány kormánybiztosa, miniszteri kabinetfőnöke, aki korábban a brókercégnél dolgozott. “Kinek a kasszáját gyarapította a pénz?” – tette fel a kérdést a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik