Belföld

Rétvári elégedett az új szociális támogatási rendszerrel

Igazságosabbá és átláthatóbbá válik március elsejétől a szociális támogatások rendszere - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Egerben.

Rétvári Bence közölte: az elmúlt időszakban a rászorulók közül nagyon sokan beléptek a munka világába: 400 ezer emberrel többen dolgoznak jelenleg, mint négy és fél évvel ezelőtt.

Az államtitkár szerint forrásbővülés is látható e területen: míg a tavalyi költségvetésben csaknem 380 milliárd forinttal szerepelt a különböző szociális és közmunkaprogramok támogatása, az idén 411 milliárd forint áll rendelkezésre – húzta alá.
Az államtitkár hangsúlyozta: március elsejétől a nehéz helyzetben lévő emberek jövedelmét pótló támogatásokat az állam folyósítja a járási hivatalokon keresztül, ezzel nemcsak csökkennek az önkormányzatok adminisztrációs terhei, hanem azt az önrészt is az állam fizeti, amelyet eddig az önkormányzatoknak kellett biztosítaniuk. Ilyen a foglalkoztatást helyettesítő támogatás, az egészségkárosodási és a gyermekfelügyeleti támogatás, az időskorúak járadéka, az ápolási díj, a közgyógyellátás, valamint az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság igénybevételére vonatkozó hatósági bizonyítvány – mondta.

Jobb célzottság

A nagyobb hely- és személyismeretet kívánó kiadáskompenzáló támogatásokat ugyanakkor – a jobb célzottság érdekében – az önkormányzatok fogják biztosítani. Az állam garantálja, hogy a rászorulók valóban hozzájussanak a segélyekhez.

Rétvári Bence kitért arra: az állam több forrásból is segíti az önkormányzatokat, hogy biztosítani tudják a különböző támogatásokat. Ennek fedezetéül egyrészt a bővülő lehetőségeket nyújtó helyi adóbevételek szolgálnak. A gyengébb saját adóerő-képességű önkormányzatoknak 30 milliárd forintot különítettek el e célra a költségvetésben, ha pedig ez a forrás sem elég, az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő önkormányzatok támogatását célzó keretben további ötmilliárd forint áll rendelkezésre.

Közlése szerint két év alatt 250 ezerrel csökkent azok száma, akik nem tudják kifűteni a lakásukat, míg a hiteleiket fizetni nem tudók száma 130 ezerrel lett kevesebb.

Rétvári Bence kiemelte: 2013-ban valóban fordulat következett be, kevesebben vannak a nélkülözők, a munkanélküliek. A magyar emberek többet tudnak költeni, jobban terveznek a jövőre – tette hozzá az államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik