Belföld

Ki volt Kovács Béla, akinek elhurcolásából emléknap lett?

Kovács Béla (Kovács Béla)
Kovács Béla (Kovács Béla)
„Annak idején Kovács Béla volt az, aki emberileg és erkölcsileg példát mutatott, és akiben ott rejlett a lehetőség, hogy nagy államférfi legyen. Mint ahogy Nagy Ferencben is.” (Göncz Árpád)

1908-ban, egy baranyai parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Négy elemi és négy polgári osztályt végzett, de vonzotta a közélet. 25 évesen belépett a Független Kisgazdapártba. 1939-ben már főtitkárhelyettes volt. 1941-ben a Magyar Parasztszövetség főtitkára lett, közeledett a szociáldemokratákhoz, jó kapcsolatot ápolt a népi írókkal. 1943-ban részt vett a híres balatonszárszói találkozón.

Miután a németek megszállták Magyarországot, az ellenállási mozgalomba is bekapcsolódott. A debreceni Ideiglenes Kormányban belügyi államtitkár, 1945 augusztusától az FKGP főtitkára, majd földművelésügyi miniszter lett. Nagy Ferenc későbbi miniszterelnök mellett ő volt az egyik legnépszerűbb kisgazda politikus. Kovács Béla az 1945. évi választásokon aratott fölényes győzelem dacára támogatta a nagykoalíciót, a köztársaság kikiáltását.

1946 második felében azért lett „megbízhatatlan”, mert ellenezte a kommunisták totalitárius törekvéseit. A demokrácia felszámolását baloldalról sem fogadta el, próbálta óvni a Független Kisgazdapárt önállóságát a kommunisták ellenében. Ez lett a végzete. A kommunista befolyás alatt álló belügyi hatóságok 1947. január 5-én bejelentették, államellenes összeesküvésre bukkantak.

 

A koholt vádak miatt az Országgyűlés elutasította a kisgazda politikus mentelmi jogának felfüggesztését, de 1947. február 25-én a szovjet hatóságok mindenféle vizsgálat nélkül őrizetbe vették, majd Szovjetunióba hurcolták Kovács Bélát. Az akciót sokan a kommunista diktatúra kiépítésének első lépéseként értékelték. Kovács Bélát bebörtönözték és csak 1955-ben adták át a magyar hatóságoknak. Szabadságát csak 1956 áprilisában nyerte vissza.

Októberben már szerepet vállalt Nagy Imre forradalmi kormányaiban. A felkelés vérbefojtása után nem esett bántódása, egykori kommunistaellenessége dacára 1957-től a Kádár-rendszer konszolidációja mellett lépett fel, gyakorlatilag visszavonult. 1958 novemberétől haláláig ismét parlamenti képviselő volt, de betegsége miatt már nem politizált. 1959. június 21-én halt meg. A Szovjetunió 1989-ben rehabilitálta.

Kovács Béla önkényes elrablása, fogva tartása ugyanis a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált. Elrablása, az erőszakos szovjet fellépés leszámolt azzal az illúzióval, hogy Magyarország elkerülheti a moszkvai alávetettséget. A kisgazda politikus elhurcolásával vette kezdetét a kisgazdák kiszorítása, Nagy Ferenc miniszterelnök lemondatása, az 1947. évi „kékcédulás” választások kikényszerítése – írta a Rubicon.

Az Országgyűlés 2000. június 13-án döntött úgy, hogy február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánítja. Kovács Béla Országház előtti bronzszobrát 2002. február 25-én, letartóztatása és elhurcolása 55. évfordulóján avatták fel. Közép- és Kelet-Európában elsőként Magyarország döntött úgy, hogy legyen emléknapja a kommunizmus áldozatainak, akikről először 2001. február 25-én emlékeztek meg az Országgyűlésben és az ország középiskoláiban.

“A jövendő nemzedékek előtt kötelességünk feljegyezni a 20. század bűneit és biztosítani, hogy azok soha ne ismétlődhessenek meg.” (Milan Kundera)

100 millió áldozat világszerte

A kommunista diktatúrák értékelése, az áldozatok felkutatása és számbavétele a történettudomány feladata. Az áldozatok számáról csak becslések léteznek. Az 1997-ben Párizsban megjelent, hat szerző által jegyzett A kommunizmus fekete könyve levéltári kutatások és becslések alapján világviszonylatban mintegy 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát. Közép- és Kelet-Európában a rendszer áldozatainak száma elérheti az egymilliót, ennyi ember halt meg kivégzés,  éhínség miatt, kényszermunkatáborban. Ugyanakkor többre tehető azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg nyomorított meg.  Áldozat volt az is, akit vallattak, kínoztak, megbélyegeztek, kirekesztettek, valamilyen hovatartozása miatt üldöztek.

2014-ben jelentették be, hogy Áder János magyar és Joachim Gauck német köztársasági elnök kezdeményezésére és támogatásával európai nyilvántartás készülhet. A kezdeményezés első lépéseként a budapesti Terror Háza Múzeum és az egykori berlini Stasi-börtön helyén működő emlékhely és múzeum adatbankot létesít, amelyben a kommunizmus minden magyarországi és németországi üldözöttjének és áldozatának nevét regisztrálják, munkájukhoz később más európai országok is csatlakozhatnak. A magyar kormány 2014-ben javasolta, hogy Washingtonban jöjjön létre a kommunizmus áldozatainak emlékmúzeuma, a közép-európai országok közös történelmi hagyatékaként, ennek megépítéséhez a kormány egymillió dollárt ajánlott fel.

2015 Magyarországon a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve, így nemcsak a kommunizmus emléknapján, hanem egész évben emlékezünk arra a mintegy 700 ezer emberre, akiket a második világháború végén vagy után deportáltak az országból, és akik közül háromszázezren sosem tértek vissza. A kommunizmus áldozatainak február 25-i emléknapján a hivatalos megemlékezés lesz a budapesti Clark Ádám téren. A főhajtás és gyertyagyújtás után az MTI archívumából válogatott fotókból nyílik kiállítás, az Andrássy út 60. alatti Terror Háza Múzeumnál egész nap lesznek megemlékezések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik