Belföld

Így igazoltatták az újságírókat Veszprémben

kubatov gábor (kubatov gábor)
kubatov gábor (kubatov gábor)

A Fidesz pártigazgatójával akartak interjúzni, ehelyett rájuk hívták a rendőröket.

Kubatov Gábort akarták szóra bírni vasárnap, a veszprémi időközi választás alatt a Népszabadság újságírói a kormánypárt aktivistáinak veszprémi központja mellett, egy parkolóban. „Fontosnak érzi, hogy itt legyen a mai napon?” – kérdezte egyikük a Fidesz pártigazgatójától, de nem érkezett válasz. „Nem kívánok interjút adni, nem tudom, felfogta-e” – mondta egy idő után Kubatov, hozzátéve, hogy ha lesz mondandója, akkor majd tart sajtótájékoztatót.

A pártigazgató, aki láthatóan zokon vette, hogy közszereplőként kérdezni merik, vélhetően rendőröket hívott, akik alig pár perc alatt értek a helyszínre és igazoltatták a riportereket. Ráadásul mint kiderült, maga a helyi rendőrkapitány intézkedett. Az igazoltatás után kiderült, hogy természetesen semmi törvénysértőt nem követtek el az újságírók.

Később Navracsics Tibort is megkérdezték arról, hogy helyénvaló-e munkájukat végző újságírókra rendőrt hívni, a körzet korábbi képviselője viszont csak annyit reagált erre, hogy „És? Nyilván rendben volt minden papírja.” „Próbáljanak meg egy kicsit úgy viselkedni” – tette hozzá flegmán Navracsics.

A történtekről készült teljes felvételt a Nol.hu közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik