Belföld

Szijjártó még jobban fellépne az Iszlám Állam ellen

Az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni nemzetközi koalíciós erőfeszítések sikeréhez való magyar hozzájárulás növelését szorgalmazta Szijjártó Péter a parlamentben.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint reális lehetőség arra adódna, hogy Magyarország a kurdisztáni katonai stabilitáshoz járuljon hozzá. Kurdisztánban a szövetségesek képzőbázisokat tartanak fenn, ezek folyamatos védelméről gondoskodni kell. Az esetleges magyar szerepvállalásról – a parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után – olyan döntést kell hozni, amely összhangban van az ország költségvetési teherbíró képességével, kockázatvállalási potenciáljával és védelmi képességeivel. 

Szijjártó arról beszélt, az Iszlám Állam globális biztonságra vonatkozó fenyegetése világos. A terrorszervezet a teljes közel-keleti térség stabilitását fenyegeti, és a keresztény közösségek puszta létét is veszélybe sodorta az adott térségben.

A miniszter által kitűzött célokkal a kormányoldal egyetértett, az ellenzék viszont bírálta Szijjártót. Olyannyira, hogy az MSZP-s Mesterházy Attila egyenesen a lemondását követelte mondván, káosz és elszigeteltség jellemzi a magyar külpolitikát. Ehhez kapcsolódott Schiffer András az LMP részéről azzal, hogy az Iszlám Állam elleni fellépést úgy kellene kezdeni, hogy meg kell nézni, honnan kap ez a terrorszervezet pénzügyi, emberi, technikai utánpótlást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik