Belföld

Így látták a parlamentben a kétharmad bukását

Parlament (Parlament, országház, látkép a Szépművészeti múzeumból)
Parlament (Parlament, országház, látkép a Szépművészeti múzeumból)

A szocialista párt szerint szimbolikus jelentősége van a veszprémi választásnak, a fideszesek gratuláltak a győztesnek, és kóstolgatták az ellenzéket.

MSZP: nem a Jobbik a kormányváltók reménye

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője fordulópontnak nevezte a vasárnapi veszprémi választást, szavai szerint a pártok által támogatott civil, független Kész Zoltán az “új korszak” első hírnöke. Megjegyezte: a győzelemhez kellett az MSZP hozzáállása, hogy kész volt támogatni a civil jelöltet, mert a változás előidézését fontosabbnak tartotta, mint pártpolitikai érdekeit. Kiemelte, hogy Veszprémben a baloldaliak mind elmentek szavazni, s az is kiderült, hogy nem a Jobbik a kormányváltók reménye. Azt is hangoztatta, hogy a Fidesz és a Jobbik “egy tőről fakad”. Az ellenzéki politikus egyúttal a fenyegetések kivizsgálására kérte a belügyminisztert.

L. Simon: nem Gyurcsányék nyertek

A Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a kormánypártok és a kormány nevében gratulált Kész Zoltánnak és köszönetet mondott a Fidesz-KDNP szavazóinak, aktivistáinak is. L. Simon hangsúlyozta: a veszprémi választáson bebizonyosodott, hogy az ellenzék alaptalanul kritizálta a választójogi reformot, ezért azt kérte: kövessék meg őket. Kitért arra is, hogy a kormány továbbra is mindent megtesz a Veszprémben és környékén élők boldogulása, fejlődése érdekében. Az államtitkár azt is felvetette: nem a szocialisták és nem Gyurcsány Ferenc nyerte meg a választást. A kormány stabil többséggel, alázattal végzi tovább munkáját – ígérte.

Kósa se bírta ki fricska nélkül   

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szintén gratulált a veszprémi győztesnek és megköszönte a Fidesz-KDNP szimpatizánsok szavazatait. Elmondta, hogy az MSZP-DK-Együtt-Liberálisok-MoMa független jelöltjét annyian támogatták, mint áprilisban, míg az LMP szavazóinak felét, a Jobbik 40 százalékát, a Fidesz 50 százalékát veszítette el.

Értékelése szerint a baloldal a kétharmad megmaradásáról szóló üzenettel mozgósítani tudta saját szimpatizánsait, míg más pártok nem tudták megfogalmazni, hogy mi a tét. (Hasonlóan értékelte a történteket a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjújában a politikus.)

A választás megmutatta, hogy a kétharmados kormánypárt nem tudja egy időközi választás tétjét “élet-halál kérdéssé változtatni” – fogalmazott a kormánypárti politikus, aki ugyanakkor megjegyezte: csak akkor lehet következtetéseket levonni, ha az időközi önkormányzati választásokat is megnézik, s például Abaújszántón először nyert a Fidesz 69 százalékkal, Szatymazon pedig több mint 50 százalékkal győzött jelöltjük.

Kósa Lajos Kész Zoltánra utalva azt is felvetette: az MSZP a továbbiakban csak olyan jelöltet támogat, aki nem hisz az általános választójogban, a segélyezésben és az esélyegyenlőségben és az egészségügy privatizálása mellett van? Ózdról szólva pedig azt mondta: abból, hogy a teljes MSZP átszavazott a Jobbikra, nem következik a Jobbik és a Fidesz együttműködése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik