Belföld

A török kormányfő Orbán következő látogatója

Ahmet Davutoglu (ahmet davutoglu)
Ahmet Davutoglu (ahmet davutoglu)

Magyarországra jön Ahmet Davutoglu, aki kedden megbeszélést folytat Orbán Viktorral, majd a két miniszterelnök beszédet mond a török-magyar üzleti fórumon. A török politikust Áder János államfő is fogadja délután.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda meghívója szerint Orbán Viktor és Ahmet Davutoglu kétoldalú megállapodásokat ír alá és sajtótájékoztatót tart majd az Országházban. Délután a két miniszterelnök beszédet mond a budapesti török-magyar üzleti fórumon, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyit meg.

Török miniszterelnök legutóbb két éve járt Budapesten. Recep Tayyip Erdogan – akit azóta, 2014 augusztusában Törökország államfőjévé választottak – és Orbán Viktor egyebek mellett a vízummentes utazás lehetőségéről és a magyarországi török történelmi műemlékek felújításáról tárgyalt.

Ugyanazon év decemberében Orbán Viktor látogatott Törökországba, ahol a Recep Tayyip Erdogannal folytatott megbeszélésén megállapodás született, hogy Törökország megszünteti a magyar állampolgárok vízumkötelezettségét, majd a két kormány tagjainak részvételével megtartotta alakuló ülését a magyar-török stratégiai együttműködési tanács.
  Magyar-török üzleti fórumot tavaly februárban is tartottak Budapesten, amikor Abdullah Gül akkori török államfő tett hivatalos látogatást Magyarországon.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik