Belföld

Újabb pofon Simicskának: kevesebb jut az Utazás kiállításból

Kevesebb standot építhet az idei Utazás kiállításon a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir. A Magyar Turizmus Zrt. ugyanis csak egy pavilonnal jelenik meg a kiállításon, a cég standjait pedig idáig a Mahir építette.

A Világgazdaság írja: az elmúlt években gyakorlatilag a Magyar Turizmus Zrt. (MT) szervezte meg és fizette a régiók megjelenését az ország legnagyobb turisztikai kiállításán. Tavaly kilenc turisztikai régió 1400 négyzetméteren mutatkozott be. A standokat akkor a Simicska Lajosérdekeltségébe tartozó Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. építhette, miután megnyerte a MT Zrt. által kiírt közbeszerzést nettó 32,8 millió forintos ajánlattal. Összesen 10 standról volt szó, a szerződést Denéné Tóth Marianna, az MT Zrt. volt vezérigazgatója és Horgos Andrea, a Mahir ügyvezető igazgatója írta alá. A Mahir az elmúlt években gyakori nyertese volt a marketingcég közbeszerzéseinek, a kiállításszervezésre kiírt eljáráson is őt hirdették ki győztesnek, bruttó 750 millió forintos ajánlattal. A korábbi szerződések általában egy évre szóltak, a legutóbbi azonban 2013. novemberétől 2015. december 31-ig hatályos.

Az ügy előzménye, hogy csak szeptember végére sikerült tisztáznia a kormánynak, hogy ki és honnan irányítja majd a továbbiakban a turizmust. Feloldották a rendszer szembeötlő furcsaságát, ugyanis az idegenforgalom szabályozás szempontjából régebben is a gazdasági tárca fennhatósága alá tartozott, a marketingfeladatokat ellátó MT Zrt. felettese azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt. Tavaly ősztől már egy kézbe került a két terület: a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyeli az ágazat szakmai irányítását és a nemzeti marketingtevékenységet, itt dőlnek el a turizmust érintő uniós támogatást élvező fejlesztési kérdések is.

“Nem zárható ki, hogy az Orbán–Simicska háború egyik frontja is az állami vállalat közelében húzódik. Az MT Zrt. jelenlegi vezetőjének, Faragó Péternek az elődjét, Denéné Tóth Mariannát ugyanis még a Simicskához közel állóként számon tartott Németh Lászlóné , volt nemzeti fejlesztési miniszter nevezte ki 2012 őszén” – írja a gazdasági napilap.

Tavaly közel 30 ország 500 kiállítójának ajánlatai közül válogathattak a budapesti Utazás kiállítás látogatói, idén viszont csak 20 ország képviselteti magát, összesen 258 kiállítóval, olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik