Belföld

Pornó helyett Czeizel volt menő a szocializmusban

A népszerű orvos-genetikust bántotta, hogy a bulvársajtó címlapjára került betegségével.

Az európai kultúrában rettegnek a betegségtől és a haláltól. Ezért tartotta helyesnek, hogy orvosként kiállt és elmondta, hogy szembe kell nézni az élet végével, ugyanakkor harcolni kell az életért – mondta a HVG-nek Czeizel Endre orvos-genetikus. Az viszont bántotta, hogy a bulvársajtó címlapjára került ezzel.

Az interjúban szóba került az abortusz is, ezzel kapcsolatban Czeizel azt mondta: a pároknak jogukban áll megtervezni, mikor és hány gyermekük szülessen. A baj az, hogy Magyarországon ezt nem korszerű fogamzásgátlással érik el, és dühíti az abortusztabletta betiltása.

Tévés szerepléseivel kapcsolatban felidézte: Aczél György kultúrpolitikus azt mondta vele kapcsolatban, hogy a szocializmus fölénye azon is lemérhető, hogy ha nálunk egy fiatal genetikus elkezd a tudományáról beszélni, kiürülnek az utcák, míg nyugaton ezt csak pornográf filmekkel lehet elérni.

Czeizelt 2006-ban egészségügyi miniszternek is felkérte Gyurcsány, de nemet mondott. Azt mondta: már Horn Gyula is fel akarta kérni, de van egy mondás, hogy abból lesz egészségügyi miniszter, aki rossz orvos. Gyurcsányon viszont látta, hogy elszánt a magyar egészségügy átalakítására és arra gondolt, hogy „klassz lenne a genetikailag orientált modern egészségügy” létrehozása.

Fájdalma, hogy nem futott be egyetemi karriert és nem alakult ki körülötte iskola, „de ezen már kár sopánkodni” – zárta az interjút Czeizel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik