Belföld
menekültek 3 (menekült, migráció, )

Az MTI szerint szakmai okból lettek megélhetésiek a szír bevándorlók

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2015. 02. 19. 21:01

Kérdéseinkre azt válaszolták: „gyűjtőcímet” alkalmaztak. A hírügynökségi újságírás-leckéből nem derült ki, miért köszön vissza a kormány szavajárása a gyűjtőcím-adásban.

Több médium is beszámolt róla: a kormányzati kommunikációban használt kifejezést átvéve „Megélhetési bevándorlás” címszó alatt közölte az MTI, hogy szíriai, szomáliai és afganisztáni menekülteket fogtak el Magyarország déli határán. „Szíriában például az Iszlám Állam, Szomáliában pedig az egymással háborúzó hadurak, a negyed százada tartó anarchia ad okot a menekülésre” – fejtettük ki véleménycikkünkben, hogy miért különösen visszás a szóhasználat ebben az esetben.

„Megélhetési bevándorlásról” egyébként a kormány kezdett beszélni néhány hete azzal kapcsolatban, hogy hazánkon keresztül komoly menekülthullám indult Koszovóból Nyugat-Európa felé. A kormány kommunikációjában kiemelt szerepet kapott a helyzet, azt a magyar polgárok biztonságát és a gazdaságot veszélyeztető fenyegetésként próbálják beállítani.

Ennek kapcsán megkerestük az MTI-t, hogy megtudjuk: mi az oka annak, hogy a közbeszédben nem használt, a kormány retorikájában azonban hangsúlyosan jelenlévő „megélhetési bevándorlás” kifejezést összefoglaló címként alkalmazzák még olyan esetekben is, melyek a kormányzat intézkedéseivel nem állnak összefüggésben. Azt is megkérdeztük, tervezik-e a hír javítását, a hírszolgáltatás gyakorlatának felülvizsgálatát, továbbá szerettük volna megtudni, létezik-e olyan irányelv, útmutatás vagy szabályzat, mely a kormányzati kommunikáció elemeinek felhasználására vonatkozik.

Az illetékes MTVA Sajtóosztály kérdésünkre a következőket válaszolta:

A “Megélhetési bevándorlás – Százhatvanöt határsértőt tartóztattak fel Csongrád megyében szerdán” cím – ellentétben azzal, ami a kérdésben áll – nem cím, hanem egy úgynevezett címszerkezet, ami már a kötőjeles tagoltságából is kitűnhet. A címszerkezet első része, a “Megélhetési vándorlás” kitétel úgynevezett slug, vagyis gyűjtőcím, ami nemzetközi sztenderdek alapján a hírügynökségi újságírás sajátja.

A slug legfőbb jelentősége abban áll, hogy a későbbiekben a hírügynökség adatbázisában történő keresést könnyíti meg. Egy adott gyűjtőcímre rákeresve a felhasználó a gyűjtőcímmel összefoglalt történetet folyamatában, egységes narratívaként láthatja maga előtt kibomlani, ami rendkívül praktikus lehet egy több héten át tartó eseménysor nyomon követésénél.

A gyűjtőcím a fentiekre való tekintettel ugyanakkor mindig csak az általánosítás egy bizonyos szintjén tud igaz lenni. Minden ilyen narratívában lehet olyan elem, amire nem teljes egészében igaz az az általánosítás, amit a slug alkalmaz.

Ebből adódóan viszont minden ezzel az esetleges nem teljes megfeleléssel összefüggő következtetés, amit a kérdés megfogalmaz, a hírügynökségi slug fogalmának félreértésén alapul. Az ebből a félreértésből eredő következtésekkel viszont ilyen módon érdemben nem tud foglalkozni a hírügynökség.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.