Belföld

Putyin Budapesten: a Nézőpont Orbánt magasztalta

Putyin sajtáj (putyin sajtáj)
Putyin sajtáj (putyin sajtáj)

Az intézet gyorselemzése szerint a magyar miniszterelnöknek a Nyugat szövetségeseként is sikerült eredményes párbeszédet folytatnia az orosz elnökkel.

Az intézetnek a magyar és orosz vezető keddi budapesti egyeztetéséről az MTI-hez eljuttatott értékelése szerint a pragmatikus találkozó alapján megerősítést nyert, hogy a magyar kormányfő “nem hintapolitikát folytat a nyugati szövetségi rendszer tagjaként, hanem a reálpolitika elveit követi, anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná a NATO vagy az EU értékeit és érdekeit”.

Meglátásuk szerint a hosszú távú gázszerződés lejárta, a magyar és a regionális energiabiztonság, valamint a gazdasági kapcsolatok erősítése a feszült világpolitikai helyzet ellenére sem engedte a magyar kormányzatnak, hogy halogassa a találkozót.

A magyar külpolitika viszont ezzel együtt sem tekinthető különutasnak – emelték ki. A kormányfő nyugati szövetségi rendszer melletti elkötelezettségét mutatja a többi között az, hogy a kárpátaljai magyar közösség és az egyoldalú orosz energiafüggőség miatt meglévő különleges magyar érdekek figyelembevételén túl egyértelműen kiállt az ukrán helyzet stabilizálását szolgáló minszki tűzszüneti megállapodás mellett.

Orbán Viktor – Angela Merkel német kancellárhoz és Francois Hollande francia elnökhöz hasonlóan – annak a véleményének adott hangot, hogy a hosszú távú békét és stabilitást kizárólag a Putyin elnökkel folytatott párbeszéd fenntartásával lehet előmozdítani – írták az elemzésben.

A Nézőpont Intézet hangsúlyozta: a keddi találkozó alapján nehezen lehet a jövőben “egyoldalú oroszpártisággal” vádolni külföldön a magyar kormányfőt. Megítélésük szerint belföldön pedig az ellenzék aligha “kreálhat hitelesen” politikai botrányt a látogatásból, hiszen a találkozó a parlamenti frakcióvezetők és a miniszterelnök hétvégi egyeztetésén is elhangzottakhoz képest nem hozott irányváltást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik