Belföld

Hende nem tudta megváltoztatni az ellenforradalmi feliratot

Szovjet katonai emlékmű (putyin, )
Szovjet katonai emlékmű (putyin, )

Hende Csaba többször javaslatot tett az Alaptörvényt sértő felirat megváltoztatására, de ezt az orosz fél határozottan elutasította, ezért a honvédelmi miniszter visszautasítja az MSZP Vas megyei elnökének állításait.

A honvédelmi tárca szerint Nemény András, az MSZP megyei elnöke hazudik. Mint közleményükben írják a politikus tudhatná – ahogy az a sajtóban számtalanszor megjelent –, hogy a Hende Csaba által vezetett Honvédelmi Minisztérium nem ígéretet, hanem több ízben javaslatot tett a Kerepesi (Fiumei) úti temetőben található szovjet parcellában lévő, az 1956-os eseményekhez kötődő szovjet hadisírok feliratainak módosítására, mivel azok jelenlegi formájukban ellentétben állnak Magyarország Alaptörvényével.

Határozottan elfogadhatatlan

A minisztérium szerint így történt a Magyar–Orosz Kormányközi Hadisírgondozó Vegyes Bizottság 2013. május 30–31. között Budapesten megtartott 11. soros ülésén, ahol a magyar javaslat az alábbiakat tartalmazta: “Az 1956. évi események során elesett szovjet katonák emlékére.” A feliratok megváltoztatása az orosz fél beleegyezése nélkül nem lehetséges, az Oroszországi Föderáció képviselője pedig mereven elzárkózott minden változtatástól, “határozottan elfogadhatatlannak” nevezve azt.

 
MTI / Kovács Tamás 

Neményi András, az MSZP Vas megyei elnöke közleményében azt írta, Vlagyimir Putyin orosz elnök ma olyan emlékművet koszorúz meg magyarországi programja során, amely felirata szerint azoknak a szovjet katonáknak állít emléket, akik „az 56-os ellenforradalom során életüket áldozták a magyar nép szabadságáért”.

Hende: alkalmatlan vagy hazudik

„Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban a parlamentben ígéretet tett arra, hogy az alaptörvényt sértő szövegű feliratot megváltoztatják arra, hogy: „Az 1956. évi események során elesett szovjet katonák emlékére” – derül ki a közleményből.

A honvédelmi tárca szerint Nemény András vagy nem tudta a fent említett tényeket, ebben az esetben alkalmatlan bármilyen politikai pozíció ellátására, ha pedig tudta, akkor tudatosan rágalmaz és hazudik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik