Belföld

Közel félmilliárdos MNB-s megbízása van Borókai Flórának

Kétszer 225 millió forint megbízást kapott a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) 2011 és 2014 között Borókai Gábor Heti Válasz-főszerkesztő lánya, Borókai Flóra.

Tavaly egy 200 és egy 24,9 millió forintos megbízást kapott a Matolcsy György vezette jegybanktól az Akció BTL Kft. rendezvények és csapatépítések szervezésére. A céget három éve alapították, Borókai Flóra résztulajdonosa és ügyvezetője egyben. E megbízás mellett az MNB még 2011-ben  – még Simor András elnöksége idején – adott egy 225 milliós megbízást az Akció 360 Kft.-nek. “A cég Geszti Péter neve kapcsán lehet ismerős, akinek 2004-2010-ig volt tulajdonrésze a társaságban. Borókai Flóra 2011 januárjában lépett be résztulajdonosként” – írja az Átlátszó blog. A szerződésben például ismeretterjesztő célú rendezvényszervezési és kivitelezési tevékenység és reklámügynökségi szolgáltatások szerepelnek.

A megbízásokkal kapcsolatban Borókai Flóra arról tájékoztatta az Átlátszót, két különböző MNB-vezérkar idején volt részese a győztes csapatnak, két kommunikációs irányítói karral dolgozott, míg a pályázatokat is két, különféle összetételű zsűri bírálta el. Nem is a jegybank az egyetlen ügyfelük, mert dolgoznak mások mellett a Heinekennel, a Henkellel, a Coca-Colával és a Hondával. 

Borókai Flóra cége olyan rendezvényeken működött közre, mint a Múzeumok Éjszakája, a Lámfalussy-konferencia, MNB Klub rendezvények, dolgozói családi nap vagy az MNB Logisztikai Központ lakossági nyílt napja, illetve fesztiválmegjelenenések. 

A jegybank az Átlátszó megkeresésére, hogy pontosan mi alapján határozták meg a közbeszerzés becsült értékét, hogy jött ki éppen a 24 900 000 forint, nem adott konkrét választ. E helyett azt közölte: ”…az MNB 2013-ban új kommunikációs és protokoll stratégia kialakítását kezdte meg, és az ennek keretében megvalósítandó rendezvények, konferenciák száma és tartalma indokolta, hogy viszonylag rövid időtartamra és keretszerződés formájában írja ki a beszerzést.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik