Belföld

Itt van Putyin részletes budapesti programja

vlagyimir-putyin(210x140).jpg (vlagyimir putyin, )
vlagyimir-putyin(210x140).jpg (vlagyimir putyin, )

Az orosz elnök kedden 14 órakor érkezik Budapestre. Először a Hősök terén, majd a Fiumei úti temetőben koszorúz. Orbán Viktorral pedig csak röviden tárgyal. A program a Sándor-palotában ér véget.

Az Index orosz forrásból megtudta, Vlagyimir Putyin a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egyenesen a Hősök terére megy, ahol koszorút helyez el. Ezután, 15 órakor a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájához hajt, ahol – kizárólag az orosz sajtó képviselői előtt – szintén koszorúzni fog.

Valószínleg ezután következik a találkozó a magyar miniszterelnökkel – viszonylag röviden, mert – ahogyan azt a Miniszterelnökség Sajtóirodája közölte – a program szerint 16:45-kor már egyezményt ír alá a parlamentben Orbán Viktorral. 17 órakor közös sajtótájékoztatót tartanak. (16 órakor az orosz nagykövetség előtt egy Putyin melletti szimpátiatüntetés is lesz.)

Másfél órával később, 18:30-kor Áder János köztársasági elnökkel találkozik a Sándor-palotában. Az esemény nyilvános része a Szent György téri ünnepélyes fogadtatás lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik