Belföld

Hamarabb jön és drágább is lehet a budapesti dugódíj

térfigyelő (térfigyelő)
térfigyelő (térfigyelő)

Már jövő januárban bevezethetik a dugódíjat, a terven gőzerővel dolgoznak a Budapesti Közlekedési Központnál (BKK) - értesült a Népszabadság. A sietségre azért van szükség, mert az Európai Unió tavaly decemberben újra felhívta a Fővárosi Önkormányzat figyelmét a 4-es metró támogatási szerződésében vállaltakra. 

A lap szerint a zónahatárok ennek ellenére érdemben nem változtak: Budán szinte bizonyosan a Budafoki út–Október 23. utca–Bocskai út–Karolina út–Villányi út–Budaörsi út–Alkotás utca–Krisztina körút–Margit körút vonala lenne, míg Pesten a Hungária körút. Nem vetették el véglegesen a Nagykörutat sem; Tarlós állítólag ezt támogatja.

Úgy tudni, a drága kapus beléptető rendszer helyett az autókat napijegy megváltása után a meglévő, illetve az e célból újonnan kihelyezett köztéri kamerákkal pásztáznák, a büntetés mértékét pedig “kellően riasztó összegben állapítanák meg” – írja a Népszabadság.

Változnának viszont a díjtételek. A korábbi egy vonaljegy, majd a később tervezett 500 forint helyett a legújabb verzió két vonaljegy árát, vagyis 700 forintot javasol napi behajtási díjként. Az éves bérlet ára 115 ezer forint körül mozogna – számol be a lap.

Az új dugódíj tervre még az Országgyűlésnek is rá kell bólintania. Ha az unió vétkesnek találja Budapestet, akkor pénzügyi korrekciót rendelhet el, ami többnyire a támogatás 5-20 százaléka. Ez a négyes metró esetében 9-36 milliárd forint visszafizetését jelenthetné.

UPDATE:

A Népszabadság-cikk megjelenése után a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága pénteken közölte, hogy minden alapot nélkülöz, hogy 2016 januárjától bevezetnék a dugódíjat Budapesten, ahogy az is, hogy a főpolgármester a nagykörúti zónahatár mellett tette volna le a voksát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik