Belföld

Remek időnk lesz

telies-idojaras(960x640)(1).jpg (időjárás, tél, napsütés, )
telies-idojaras(960x640)(1).jpg (időjárás, tél, napsütés, )

Tavaszt idéző napok jönnek, sok napsütés és akár plusz 10 fokig melegedő napok várnak ránk. Hajnalban még fagyhat.

Csütörtökön borult, párás, illetve kevésbé felhős tájak egyaránt lesznek. A Dunántúlon, illetve az északi határvidéken lesz több a felhő, az Alföldön pedig több a napsütés. A középső országrészben kezdetben borult idő lesz, majd kelet felől csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható. Sopron és a Fertő térségében megélénkül a déli szél. A hőmérséklet délután 3, 8, késő este -4, +2 fok között várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Pénteken a Dunántúlon a nap első felében még lehetnek tartósabban borult, párás tájak is, majd azokon a helyeken is kisüt a nap. Keleten ugyanakkor derült idő várható. Csapadék nem lesz. Csak a Kisalföldön élénkülhet meg a déli szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7 fok között várható, északnyugaton lehet ennél kissé enyhébb az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul.

Szombaton derült, csapadékmentes idő várható, mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 10 fok között várható.

Vasárnap hasonlóan derűs, csapadékmentes idő valószínű. A levegő 7 és 11 fok közé melegszik fel napközben. Hétfőn is gyengén felhős, napos, száraz idő valószínű, a csúcshőmérséklet is 10 fok körül alakul majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik