Belföld

Egy közbeszerzés, ami Mészáros Lőrincnek szól

Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester cégét magában foglaló konzorciumra szabott közbeszerzési kiírás jelent meg január elején. Nem szerepel benne költségkeret, a pályázó annyiért csinálja meg, amennyiért vállalja.

A kiírás EU-s pénzből fizetett, alföldi gátak megerősítésére szól. A 444.hu szerint a pályázatnak egyetlen pályálzó sem képes megfelelni, mert a kiírás olyan feltételeket támaszt.

“A kiírást vízügyi szakértők szerint a BM néven pályázó konzorciumra írták ki. Ennek két tagja van: a Békés Drén Kft. és a Mészáros és Mészáros Kft. Utóbbi tulajdonosa Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere” – írja a lap. A Békés Drén vízügyi és környezetvédelmi építkezésekben tapasztalt cég. Azt írják róla, hogy hol a Közgéppel, hol Mészáros cégével indul és nyer közbeszerzéseket. 

A mostani pályázatban olyan cég pályázhat, ami az elmúlt 5 évben épített már legalább “50 ezer négyzetméter önszilárduló résfalat, aminek legalább a fele műanyag lemezbetétes (HDPE lemezzel erősített) fal”. A lap úgy tudja, a Békés Drén az egyetlen cég, amelyik képes Magyarországon megfelelni ennek a feltételnek. A pályázónak energiairányítási tanúsítvánnyal is kell rendelkeznie, a Békés Drénnek ez is megvan.

A kiírásban nem szerepel ár, azaz a pályázók annyiért végzik el a munkát, amennyiért akarják. Furcsa az is, hogy április 1. és szeptember 30. között végezni kell az építkezéssel, viszont május és június tipikusan árvizes hónap. A lapnak egy név nélkül nyilatkozó szakértő szerint teljesen irreális nulláról szeptember végéig befejezni egy ilyen munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik