Belföld

Hamarosan hotel lesz a Párizsi Udvarból

Parizsi-Udvar(210x140).jpg (Párizsi Udvar)
Parizsi-Udvar(210x140).jpg (Párizsi Udvar)

Aláírták a Budapest belvárosában, a Ferenciek terén lévő Párizsi Udvar felújításának tervezési szerződését, így 2017-ben ötcsillagos szállodát tudnak kialakítani az Európában egyedülálló épületből.

A szerződést a Mellow Mood cégcsoport képviselői, Szamír Hamdán és Zuhair Avad, valamint a pályázaton nyertes Archikon Kft. ügyvezető tulajdonosa, Nagy Csaba építész jegyzi.

A helyszínen Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az épületből legkésőbb 2017 első negyedévében ötcsillagos szálloda lesz.

Európa legnagyobb kerámiadíszítésű épülete

Az épület tulajdonosa, a Mello Mood csoport, a vételárral együtt 12 milliárd forintot költ a felújításra, a kivitelezőt nyáron választják ki – válaszolta Zuhair Avad, az MTI kérdésére.

“Ez Európa legnagyobb kerámiadíszítésű épülete, amelyet szakértő restaurátorok fognak helyreállítani” – mondta Nagy Csaba, hozzátéve azt, hogy a végleges alapterületek a tervezés során dőlnek el.

Az épületben a szálloda mellett lesznek éttermek, kávézók, üzletek, továbbá konferenciaterem és fitnessrészleg is.

A cégcsoport alakított át már szállodává régi épületeket a VII., a VIII. és a X. kerületben is, itt a belvárosban a szomszédos Klotild palota felújítása volt a legutóbbi projektjük – adott betekintést a Mellow Mood tevékenységébe Szamír Hamdán. Több mint 700 alkalmazottjuk van, a Párizsi Udvarban további 250 embernek adnak munkát – tette hozzá.

Kiemelt beruházássá nyilvánították

A múlt év nyarán nyílt, többfordulós nemzetközi pályázaton szerezte meg a Mellow Mood Group az öt éve üresen álló Párizsi Udvar tulajdonjogát a belvárosi önkormányzattól. A vételár 2,1 milliárd forint volt. A pályázaton a csoport magyar projektcége, a Párizs Property Kft. indult.

Ez utóbbi céget nevesíti beruházóként az a kormányrendelet-tervezet, amely a múlt héten került fel a kormány honlapjára, és kiemelt beruházássá nyilvánítja – a hatósági ügyintézés szempontjából – a Párizsi Udvar beruházást.

A céginformáció adatai szerint a projektcéget múlt év február végén 500 ezer forinttal alapította egy Belize-ben bejegyzett cég, majd csatlakozott hozzá márciusban egy abu-dzabi illetékességű magánszemély. Mindkettejüket a Budapesten lakó Madzsdi Helmi Rida követte a tulajdonlásban, az adatok szerint jelenleg ő az egyetlen tulajdonos, egyben ő jogosult a cég képviseletére is. A cég jegyzett tőkéje múlt év áprilisa óta 3 millió forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik