Belföld

Miután leszólt a fideszes képviselő, a Klik utasította az iskolaigazgatót

Pánczél Károly (Pánczél Károly)
Pánczél Károly (Pánczél Károly)

Pánczél Károlyt feljelentették hivatali visszaélés miatt, mert leszólt az iskolába, hogy két csömöri diákot az apjuk hozzájárulása nélkül is vegyenek fel az intézménybe.

Hivatali visszaélés miatt jelentett fel egy fideszes országgyűlési képviselőt egy csömöri férfi – írja az Index. B. László tavaly élettársával harcolt gyermekeik elhelyezéséért, amibe egyszer csak a fideszes Pánczél Károly is beleszólt: egy KLIK-es tankerületi vezetővel együtt, az iskolaigazgató tiltakozása ellenére elérte, hogy B. László gyerekeit átírassák egy másik iskolába.

Miután a férfinak megromlott a kapcsolata élettársával, a nő elvitte két gyereküket magával Csömörről Dunaharasztiba. A lány Csömörre, a fiú pedig a XV. kerületbe járt addig iskolába, az anya viszont tanév közben át akarta íratni őket a dunaharaszti iskolába. Ezt az ottani iskolaigazgató többször elutasította, mert az apa nem adta beleegyezését, 2014 tavaszán mégis kénytelen volt felvenni a gyerekeket, mert a Klebelsberg Intézményfenntartó Központból erre utasították.

A gyermekelhelyezési perben derült ki, hogy ezt hogyan sikerült elintézni: Katalin sógora ugyanis vallomásában elárulta, hogy ő járt el az ügyben. „Felhívtam az országgyűlési képviselőnket, mert jó kapcsolatban vagyok vele, ő a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központot felhívta, és így sikerült elintézni, annak ellenére, hogy a felperes ebbe nem egyezett bele, hogy a gyermekek át legyenek íratva Dunaharasztiba” – mondta.

Pánczél Károly elismerte, hogy a sógor, N. Rezső kereste meg őt. A képviselő szerint neki azt mondták, hogy a gyerekek otthon ülnek, mert a dunaharaszti iskola nem hajlandó felvenni őket, ekkor beszélt az illetékes tankerületi igazgatóval. Azt mondta, neki az volt a fontos, hogy mielőbb részesüljenek oktatásban a gyerekek.

B. László a Központi Nyomozó Főügyészségen nemcsak a képviselő ellen tett feljelentést, hanem a KLIK-nél dolgozó ismeretlen tettes és a sógor ellen is. Ügyvédje azt mondta, azért szánták rá magukat a feljelentésre, mert egy ország közállapotát tükrözi, ha még általános iskolás gyerekek másik iskolába íratását is parlamenti szinten, kézi vezérléssel, jogellenesen el lehet intézni. A KLIK egyelőre nem válaszolt az Indexnek azzal kapcsolatban, hogy mennyire általános, hogy képviselői kérések alapján utasítják az igazgatókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik