Belföld

Balog: „A szegénységbe nem szabad beletörődni”

Az aktivizálás és munkahelyteremtés áll a kormányzati politika középpontjában – mondta az emberierőforrás-miniszter.

A szegénységbe nem szabad beletörődni – ezt mondta kedden egy budapesti konferencián Balog Zoltán. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy „elsősorban mindenki saját magáért, a gyermekeiért és a családjáért felelős, ezért mindenkinek meg kell tenni mindent azért, hogy kitörjön a nehéz helyzetéből”.

A miniszter a szegénység visszaszorítása érdekében új típusú szakmai párbeszédet javasolt a szakemberekkel. A szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatával érintettek aránya a 2011-es 32,4 százalékról 2013-ra 31,1 százalékra mérséklődött, ezen belül a súlyos anyagi nélkülözésben élők aránya 25,7 százalékról 23,9 százalékra csökkent – idézte a KSH adatait a miniszter. Azok aránya is csökkent, akiknek fizetési hátralékuk van: a 2011-es 26,4 százalékról három év alatt 24,9 százalékra – mondta Balog.

Korábban épp a KSH adatai alapján írtuk, hogy nőtt azok száma, akiket a jövedelmi szegénység, a munkaszegénység és a súlyos anyagi depriváció egyaránt sújt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik