Belföld

A Fidesznek már nem olyan fontos a család az áthelyezésekkor

buszozás (utazás, utasok, buszozás)
buszozás (utazás, utasok, buszozás)

Áprilistól nem számít, hogy gyereke van egy tisztviselőnek, így is el kell fogadnia a háromórás utazást, ha elfogadják a tövénytervezetet – írja a hvg.hu.

Egy településen belül akkor lehet áthelyezni egy kormánytisztviselőt a belegyezése nélkül, „ha az új munkahely és a lakóhely között – tömegközlekedési eszközzel – történő oda- és visszautazás ideje naponta a három órát, tíz éven aluli gyermeket nevelő kormánytisztviselő esetében a két órát nem haladja meg”– ez szerepel a Trócsányi László igazságügyi miniszter által benyújtott új törvényjavaslatban.

A hvg.hu szerint a megyei kormányhivatalokban ahhoz se kell a jövőben a hivatalnok beleegyezése, hogy egy másik hatósághoz rendeljék ki, ha az „feladatát más módon nem tudja hatékonyan ellátni”. Ez történhet úgy, hogy a dolgozó munkahelye változatlan, csak a másik hivatal ügyeit intézi, de legfeljebb évi 50 napra más helységbe is átirányíthatják, ha ez „elengedhetetlenül szükséges”.

Ez egyik megyeszékhelyről a másikra való átjárást jelenthet, de ennél az új paragrafusnál nem korlátozzák a munkába járás időtartamát, és nem adnak kedvezményt a kisgyerekeseknek sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik