Belföld

„A Fidesz egy Orbán-párt”

„Ebbe az emberbe vetítik bele a hitüket, a reményüket, a vágyaikat” – mondta a kormányközeli Századvég stratégiai igazgatója Orbán Viktorról és a Fidesz híveiről.

G. Fodor Gábor az ATV Csatt című műsorának felvételén azt mondta: a Fidesz tulajdonképpen egy Orbán-párt. Szerinte ez erősebb, mint amit Simicska Lajos állított, amikor a Magyar Narancsnak azt mondta: „az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát, az viszont nem volt benne, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát”.

A Századvég-vezető szerint azonban nem a Népszavának kell magyarázkodnia azért, hogy Simicska ott szivárogtatja ki a terveit. A magyar médiahelyzetet mutatja, hogy egy baloldali lap ad erre megfelelő terepet.

Erre a Népszava főszerkesztője, Németh Péter azt mondta: a Közgép mert hirdetni a lapban más cégekkel ellentétben, az állami hirdetésekből pedig nem részesülnek. „Ennek fényében érdekes kérdés a sajtószabadság” – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik