Belföld

A magyar kormány is rámozdul az Uberre

Eközben a Google már sofőr nélküli taxikon dolgozik.

Meghallgatásra talált a kormánynál a taxisok érdekképviseleteinek panasza – írja a Magyar Nemzet. Az Uber budapesti megjelenése miatt kértek védelmet a hatóságoktól.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közölte: legkorábban február végén a kormány elé kerül a taxis tevékenységet szabályozó kormányrendelet tervezete. Ez a taxiszolgáltatás folytatását országosan egységes feltételekhez köti, rögzíti a járművek műszaki követelményeit és életkorát, a járművezetőkre vonatkozó képzési és továbbképzési kötelezettséget, a diszpécserszoglálati tevékennység végzésének feltételeit és az infokommunikációs eszközökön keresztül rendelhető személyszállítás szabályait is.

A Magyar Nemzet szerint feltételezhető, hogy a jogszabály gátat vet annak, hogy „amatőr sofőrök”, a taxis szlengben „hiénák” vállalhassanak fuvarozási munkát. Az adóhatóság pedig próbavásárlásokkal és több százezres bírságokkal riaszthatja el az alkalmi taxisokat ettől a tevékenységtől.

Az Uberen kívül azonban más kihívás elé is néznek a jövőben a taxisok: a Google ugyanis sofőr nélküli taxikon dolgozik. Hosszú évek óta folytatnak sikeres kísérletet vezető nélküli személyautókkal, sokmillió kilométert tettek meg baleset nélkül a járműveik, ezért úgy becsülik, hogy 2-5 év múlva már tömegesen megjelenhetnek a sofőr nélküli taxik. A Google és a New York-i városvezetés már megállapodást is kötött erről – ötezer új jármű lesz majd a városban, ahol most 13 ezer taxi van jelen. Azonban ötezernél több taxis maradhat feladat nélkül, a vezető nélküli autók ugyanis sokkal hatékonyabban szolgálják ki az utasokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik