Belföld

Nyolc megyében működő alapítvány iskoláit zárattak be

A Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítvány által nyolc megyében működtetett gimnázium és szakképző iskola a Csongrád megyei kormányhivatal vizsgálata szerint nem az alapító okirat és a működési engedélyben foglaltak alapján működött.

A megyei kormánymegbízott, Juhász Tünde hangsúlyozta: a nyolc megyében, esti gimnáziumban tanuló 266 diák mindegyike továbbtanulhat, számukra kijelölték az új intézményeket, hiszen az érettségire február 15-ig be kell jelentkezni.

Sem vezető, sem fizetés nem volt

A szegedi székhelyű Delfi Koronája Oktatási és Kulturális Alapítvány fenntartásában működő Delfi Koronája Alapítványi Gimnázium és Szakképző Iskola nevelési-oktatási intézmény működési engedélyét a szerdai nappal vonta vissza és törölte a hatósági nyilvántartásból a Csongrád Megyei Kormányhivatal.

A hivatal oktatási főosztálya törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva megállapította, hogy a fenntartó az intézményt nem az alapító okirat és a működési engedélyben foglaltak alapján működteti, illetve nem biztosította az intézmény jogszerű működésének személyi és tárgyi feltételeit.

Juhász Tünde részletezte: az Oktatási Hivatal megkeresésére decemberben indult hatósági eljárásban a kormányhivatal oktatási főosztályának szakemberei megállapították, hogy az intézménynek nincs megbízott vezetője, és nincs olyan személy sem, aki jogosult lenne a hivatalos képviseletre. Bebizonyosodott – tette hozzá -, hogy a szervezetnek nincs állandó székhelye, sőt a feladatai ellátásához szükséges, jogszabályban meghatározott helyiségek feletti rendelkezési joga sincs. Az intézményben a 2014/2015-ös tanévben tanító pedagógusoknak nem volt sem munkaszerződésük, sem megbízási szerződésük, fizetést a munkájukért nem kaptak.

724 helyett csak 266 tanuló volt

Mivel ez a nemzeti köznevelési törvény értelmében súlyos jogszabálysértésnek minősül, szerdán hozott határozatot a kormánymegbízott arról, hogy visszavonja a szervezet működési engedélyét.

Ezzel egyidejűleg Csongrád, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében kijelölte azokat a nevelési-oktatási intézményeket, ahol a megszűnt intézménnyel jogviszonyban álló tanulók folytathatják tanulmányaikat. A kijelölt állami fenntartású intézmények a tanulók felvételét nem tagadhatják meg.

Az intézmény erre a tanévre 724 tanulót jelentett be a központi rendszerbe, azonban a vizsgálat csupán 266 tanulót talált. Ebből 11-en Csongrád megyében, 50-en Baranya megyében, 76-an Békés megyében, 37-en Hajdú-Bihar megyében, 40-en Komárom-Esztergom megyében, 20-an Vas megyében, 32-en Veszprém megyében tanulhatnak tovább, csak más intézményekben, amiről tájékoztatást kapnak.

A megyei kormánymegbízott január 20-án azt közölte, hogy az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány megszüntette a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskola fenntartását. Két nappal később bejelentette: az alapítvány kuratóriuma megszünteti a szegedi Rogers gimnázium és szakképző iskolát is. Juhász Tünde akkor kiemelte: együttéreznek az érintettekkel és minden segítséget megadnak, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az átállás.

A megszűnés indoka, hogy az érintett intézmények állami támogatását tavaly októberben felfüggesztették. A két intézményben Csongrád, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint ezeregyszáz diák tanult, mintegy kétharmaduk felnőttképzésen vett részt, a tanköteles korúak száma pedig száz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik