Belföld

A mentőállomástól pár száz méterre halt meg egy idős asszony

mento(210x140).jpg (mentő, )
mento(210x140).jpg (mentő, )

A József Attila telepi HÉV-megállóban mindössze 360 méternyire a mentőállomástól járókelők küzdöttek erejüket megfeszítve, hogy életben tartsanak egy idős asszonyt – írja a Blikk. A szemtanú egyórás várakozásról, míg a mentőszolgálat 19 percről számolt be.

A nőt unokája kísérte el aznap. Az orvoshoz igyekezett, amikor a József Attila telepi HÉV-megállóban az aszfaltra rogyott: megállt a szíve. Egy fiatal pár azonnal megkezdte az eszméletlen asszony újraélesztését, abban bízva, hogy hamar kiérnek a mentők, de állítják: egy órát kellett várniuk a szakszerű segítségre – írja a Blikk.

A mentődiszpécser telefonos segítsége mellett kezdték meg a szívmasszázst, amikor még az idős nő 10-15 másodpercenként vett levegőt, de az életmentést végző fiatalember elmondása szerint körülbelül negyven perc múlva az idős asszony légzése leállt. Végül megérkeztek a mentők is, akik csaknem újabb egy órán keresztül igyekeztek megmenteni az asszonyt, ám hiába.

Mint kiderült, a szigetszentmiklósi esethez 15 kilométerről, Pesterzsébetről érkezett a mentő. Pedig 360 méterre van a szigetszentmiklósi mentőállomás, a közelben pedig két orvosi rendelő is akad.

Az Országos Mentőszolgálat szerint a segélyhívás 10.47-kor futott be hozzájuk, ezután a mentésirányító a legközelebb tartózkodó, szabad mentőegységet indította el. „Az esetkocsi 19 perc alatt ért a helyszínre, ahol több mint fél órán át küzdöttek az idős nő életéért, sajnos sikertelenül” – közölte az Országos Mentőszolgálat. Hozzátették, hogy a szigetszentmiklósi mentőállomáson három mentőegység van, a riasztás időpontjában betegeknél voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik