Belföld

Hadházy: ezer Zuschlag-üggyel érnek fel a fideszes mutyik

Hadházy Ákos (hadházy ákos)
Hadházy Ákos (hadházy ákos)

Több milliárd forintot csaltak el az EU-s pénzek lehívására specializálódott céghálózatok – mondta a kiugrott fideszes.

Hadházy Ákos volt szekszárdi fideszes önkormányzati képviselő egy közel 300 közbeszerzés adataiból álló listát mutatott be az EU-s forrásokból kifizetett képzési és tanácsadói szerződésekről – írja az ATV.hu. A lista alapján kiderült, hogy több esetben egy-egy projektre mindig ugyanazt a három céget hívták meg és mindig ugyanazok nyertek, ráadásul a cégek közt nyilvánvaló kapcsolat van: például az egyik cég tulajdonosa a „vetélytársánál” alkalmazott.

A politikus, aki ma már az LMP antikorrupciós szóvivője, gyanús céghálót tárt fel a természettudományos tantermek kialakítását célzó Öveges-program kapcsán is. A kifogásokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megalapozottnak találhatta, mert decemberben feljelentést tett.

A legtöbb szerződést a TÁMOP (Társadalmi Megújulás Operatív Program) pályázati pénzeinek elköltésére kötötték. Ezek főleg olyan célok megvalósításáról szólnak, melyek teljesítése nehezen számon kérhető és számokkal nem kimutatható, például képzési és tanácsadói feladatok ellátása. A pályázati tervek sokszor nagyon hasonlítanak és szinte megegyeznek.

Az ATV.hu példaként említ egy miskolci temetkezési vállalkozást, mely munkavállalói készségfejlesztésre és rugalmas munkaidő kialakítására kapott TÁMOP-pénzt. Ebből tízmillió forint két céghez vándorolt, melyek közösen tettek ajánlatot, a két cég ráadásul ugyanarra a címre van bejegyezve. Hadházy tíz olyan pályázatot talált, ahol ugyanez a két cég nyert és ugyanekkora összeghez jutottak hozzá, de még a versenytársaik is ugyanazok voltak.

Hadházy azzal magyarázza ezt, hogy az EU-s pályázatok jellemzően úgy működnek, hogy vannak olyan cégek, melyek a pályázati kiírásokhoz keresnek pályázó önkormányzatokat, intézményeket. „Lejön a cég és azt mondja, hogy én kompletten beadom és megnyerem neked a pályázatot, de cserébe én csinálok majd mindent. Ha így nem kell, akkor megyek egy várossal odébb, mert van egy kvótám, amit eloszthatok” – ezt a korábbi kijelentést Ács Rezső szekszárdi fideszes polgármesternek tulajdonítják, de Hadházy azt állítja, hogy bizonyítani is tudja, hogy így működik a rendszer, amit az uniós pénzek módszeres és szervezett rablásának nevezett.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik