Belföld

Az MMA kétmilliárdos vásárlását vizsgálná az LMP

magyar művészeti akadémia (magyar művészeti akadémia)
magyar művészeti akadémia (magyar művészeti akadémia)

Az ellenzéki párt gyanúsnak találja a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodavásárlását, és választ vár arra, miért pont az Andrássy úti volt sajtóházat választotta a művészeti akadémia.

Ikotity István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai sajtótájékoztatóján ismertette azokat az adatokat, amelyeket a több mint kétmilliárd forintos ingatlanvásárlással kapcsolatba kapott az MMA-tól. Megjegyezte, a művészeti akadémia pontosan a korábbi kormányhatározatban irodavásárlásra megjelölt összegért vette meg az épületet.  

Az MMA válasza tartalmazza azt is, hogy a köztestület a korábban használtnál “ötször-tízszer” nagyobb, ám régóta elhagyatott épületet a FirstFund befektetési társaságtól vásárolta. Ennek jogelőd cégeit vizsgálva kiderül, hogy azok vezetői között volt többek között Nobilis Kristóf üzletember, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, Giró-Szász János, a Miniszterelnökség államtitkárának rokona, és a tavaly csődbe ment Széchenyi Bank ügyvezetője, Koltai Zsolt is – számolt be Ikotity István.

Komlósi Csaba, a párt kultúrpolitikai szakszóvivője szerint az MMA feltőkésítése zajlik a kormány “kultúrharca” keretében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik