Belföld

Schmidt beszólt, Lázár nem fizet

Lazar-Janos(210x140).jpg (Lázár János)
Lazar-Janos(210x140).jpg (Lázár János)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elzárta a Sorsok Háza projekt pénzcsapját – írja a Magyar Narancs.

Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, a kiállítás felelőse – a klasszikus fordulattal – nem cáfolta és nem is erősítette meg a lapinformációt. Azt mondta, az épület szinte kész, a kiállítás is hamar elkészülne, ha teljes kapacitással dolgozhatnának rajta. Schmidt ugyanakkor hozzátette, akik kíváncsi rá, miért nem adták még át a Sorsok Házát, az kérdezze meg Lázár Jánost és a Mazsihiszt.

A Magyar Narancs így tett. A Miniszterelnökség nem válaszolt megkeresésére, a Mazsihisz elnöke pedig azt mondta, hogy a holokausztról szóló oktatási központ és kiállítás tartalmi elemeiről sem akkor, sem máig nem kaptak sem koncepciót, sem forgatókönyvet, csak néhány látványtervet. A beruházást az mentheti meg, hogy a kivitelező Market Zrt.-ben tavaly Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa szerzett többségi befolyást, azt pedig „Lázár sem engedheti meg magának, hogy Garancsinak ne fizesse ki az elvégzett munkát, amire a kormány eddig 7,3 milliárd forintot szánt” – írja a Magyar Narancs.

A Terror Háza főigazgatója korábban – Zoltai Gusztáv alkalmazása miatt – egy gigapublicisztikában támadta a minisztert, aki – szerinte – nem érti saját politikai közösségét. „Lázár nem érti, hogy ezúttal az identitásunkról van szó. Nem a hatalmi praktikák, a háttérben megkötött biztonságos alkuk világáról, hanem elvekről, a hitről, mindarról, amire egész életünket és benne politikai közösségünket építjük. (…) Ha a politika a mindent átható cinizmusra és az elvtelenségre látszik lecsupaszodni, akkor megkezdődik a visszaszámlálás.”

A történész már akkor bírálta a Sorsok Házát bírálókat, meg persze Lázárt, aki megígérte, hogy a kiállítást »csak konszenzusos megoldással« fogják megnyitni, tehát csak akkor, ha a hazai és a nemzetközi zsidó szervezetek és legújabban a magyar holokauszttúlélők, valamint »a tragédiát elszenvedők« vállalni tudják, illetve egyetértenek a »szakmaiságával«. Természetes, hogy a Mazsihisz elnöke ezt úgy értelmezi, vétójogot kaptak a minisztertől a projekt felett – írta Schmidt Mária, akinek az olvasatában ez azt jelenti, hogy „egy mintegy kétezer embert képviselő vallásos szervezet: a hitközség fogja cenzúrázni a magyar kormány egyik fontos nagyberuházásának tartalmát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik