Belföld

47 ezer helyett másfélmillióból él meg Zsiga Marcell

zsiga marcell (zsiga marcell)
zsiga marcell (zsiga marcell)

A fideszes politikus az állami Szerencsejáték Zrt. új cégéhez került, ahol igencsak bőkezűen megfizetik.

A Fidesz ifjú titánja, a 36 éves Zsiga Marcell 2011-ben került először a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy miskolci alpolgármesterként és országgyűlési képviselőként két helyről is felveszi költségtérítését, holott ez szabálytalan. Majd 2012-ben a közmunkások bérével kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, ami nagy felháborodást váltott ki. Zsiga Marcell egyébként negyvenmillió forintért vett magának házat, noha vagyonnyilatkozatában nem látszott ennek fedezete, viszont ahogy beköltözött a miskolci ingatlanba, néhány hét múlva az önkormányzat rendbetette a ház körül az utat és megcsinálta a vízelvezetést.

Zsiga Marcellnek tavaly megszűnt önkormányzati és országgyűlési képviselői tisztsége, ehelyett az állami Szerencsejáték Zrt. leánya, a Szerencsejáték Szerviz Nonprofit Kft. vezetői székében kötött ki. A társaság adományokról, támogatásokról dönt, az erre vonatkozó kérelmeket személyesen Zsiga Marcellnek kell átadni vagy postázni – tudósít az RTL Klub.

A kft. székhelyén a riporternek elmondták, hogy az ügyvezetőnek még nincs irodája, mert most került a céghez, noha január óta működik a cég. Fizetést viszont már kap Zsiga Marcell, havonta bruttó másfél milliót – áll a Vastagbőr blog kérésére megküldött válaszban.

Arra a kérdésre, hogy miért kellett új céget létrehozni arra, amit a Szerencsejáték Zrt. eddig házon belül is meg tudott oldani, azt válaszolták, hogy azért volt erre szükség, hogy „kiemeltté és átláthatóbbá” tegyék a szponzorációk, adományok elbírálását és felhasználását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik