Belföld

Képviselő marad Fodor Ibolya

A pécsi közgyűlés nem mondta ki az összeférhetetlenséget Fodor Ibolya esetében, így a Fideszből kilépett képviselő továbbra is tagja marad a testületnek.

A közgyűlés zárt ülésen foglalkozott Fodor Ibolya ügyével. A Pécsi Stop tudósítása szerint Páva Zsolt, a város fideszes polgármestere közleményben tudatta, “sajnálattal vagyok kénytelen tudomásul venni a Közgyűlés döntését, miszerint nem tudta megállapítani Fodor Ibolya független képviselő összeférhetetlenségét, mert egyes képviselők úgy vélték, hogy ez egyedül a bíróság joga”. Páva szerette volna, ha a közgyűlés ülésén megoldódik a Fodor Ibolya-ügy. Ezzel együtt elfogadja azt – mint írja -, hogy egy képviselőnek nem lehet joga arra, hogy “bírói szerepben tetszelegjen”.

Egyelőre nem tudni, mely képviselők támogatták, illetve ellenezték Fodor Ibolya összeférhetetlenségét, mert a döntés zárt ülése született. A Pécsi Stop mellett a PécsMa is azt írja, hogy Fodor Ibolya nem volt jelen az ülésen. A hvg.hu szerint a közgyűlés kétharmados fideszes többsége szavazta le a Fodor összeférhetetlenségét célzó javaslatot, amit Gulyás Emil szocialista képviselő terjesztett be.

A héten Gulyás az MSZP nevében tett kísérletet arra, hogy az ügyrendi bizottság ülésén indítványt fogadtasson el a botrányokba keveredett Fodor Ibolya eltávolításáról, de a javaslat nem kapott többséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik