Belföld

A Jobbik ellenzi a háziőrizetet az életellenes bűncselekményeknél

A Jobbik azt sürgeti, hogy zárjanak be minden olyan jogi kiskaput, ami lehetővé teszi, hogy súlyos, életellenes bűncselekményt elkövetők háziőrizetet kapjanak vagy szabadlábon védekezhessenek.

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője két esetet hozott példaként csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az egyik szerint Zalaegerszegen egy többszörös visszaeső megpróbálta elgázolni a rendőröket, majd miután elfogták, az illető lakhelyelhagyási tilalommal megúszta. A másik esetben Tatán egy verekedésbe keveredett férfi megkéselte a feleket szétválasztani igyekvő biztonsági őrt, s szabadlábon védekezhet.

A jobbikos politikus szerint nem igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás van Magyarországon, ami tarthatatlan. Felszólította a kormányt, hogy vizsgálja ki ezen eseteket, vonja felelősségre a felelősöket.

Mirkóczki Ádám azt is kérte, hogy az Országgyűlés zárjon be minden jogi kiskaput, s ne legyen mérlegelési lehetősége a bírónak, amikor valaki rendőrre támad vagy szándékosan, fegyverrel támad meg valakit, hanem haladéktalanul zárják el a békés társadalom elől. E nélkül sérülhet a rendőrség morálja, az ilyen esetek negatívan hatnak a törvénytisztelő emberekre és bátorítják a bűnözőket – adta hírül az MTI.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik