Belföld

Liftfelújítás: komoly bajba kerülhet több ezer társasház

Még a döntéssel nyertes helyzetbe kerülő liftpiac szereplői szerint is túl szigorú lehet az a tavaly módosított kormányrendelet, amely szerint társasházanként 1-2 milliót kellene költeni a liftek felújítására – írja a Népszabadság.

Azokat a lifteket, amelyeket húsz évnél régebben építettek be vagy újítottak fel teljesen, 2020-ban szabványossági felülvizsgálatnak kell alávetni. A felvonóknak az akkor – tehát öt év múlva – érvényes biztonságtechnikai előírásoknak kell megfelelniük – mondta a Magyar Felvonó Szövetség elnöke, Apatini Kornél a Népszabadságnak.

A szakember szerint az érintett körbe tartozó liftek többsége ennek szinte biztosan nem felel meg, annál is inkább, mert a 2020-ban érvényes, 2018-tól életbe lépő szabályok még a maiaknál is szigorúbbak lesznek. Egy új lift beépítése öt-tízmillió forintba kerül, egy régi teljes felújítása, korszerűsítése pedig ennek az összegnek a 20-25 százaléka.

Az országban lévő mintegy 37 ezer felvonó harmadát 1990 előtt helyezték üzembe, a szakember szerint a “százéves” bérházak és a legidősebb panelházak liftjei lesznek a legkritikusabb helyzetben.

Persze attól még lehet biztonságos egy lift, hogy nem felel majd meg a legújabb, 2018-as szabványoknak, éppen ezért már kezdeményezték a rendelet módosítását: azt javasolták, legyen elegendő a ma érvényben lévő szabvány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik