Belföld

Megkezdődött az egyeztetés az Emmi és a pedagógusok között

Hétfőn megkezdte a szaktárca képviselőivel a sztrájkbizottsági tárgyalásokat a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Mendrey László PDSZ-elnök közleménye szerint az első egyeztetésen a pedagógusok munkaterhelésének vizsgálatával kapcsolatos szakszervezeti felvetésről volt szó, illetve a felek megállapodtak a tárgyalások ütemezéséről is. Március hatodikáig – az egyeztetések tervezett befejezéséig – fordulónként egy-egy követelést vitatnak meg.

A PDSZ küldöttségét Mendrey László elnök, a kormányzati képviseletet Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár vezette.
Az előző héten az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Pedagógusok Szakszervezetével (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezetével és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel találkozott, és tekintette át a két évvel korábban kötött egyezséget.

A köznevelési államtitkárság a találkozóról azt közölte: a pedagógusok foglalkoztatásának és munkaterhelésének áttekintése során a felek megegyeztek, külön szakértői szintű egyeztetésre van szükség. A felek megállapodtak abban is, hogy a megkezdett szakmai egyeztetések és a párbeszéd tovább folytatódik – rögzítette az államtitkárság.

Léket kaptak

Az Emmi a találkozó kapcsán azt közölte: a szakszervezetek javaslatára Balog Zoltán miniszter egyeztetést és monitoring bizottság felállítását kezdeményezi az Emmi, az Nemzetgazdasági Minisztérium és a szakszervezetek között. A tárcavezető a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a kormányzat továbbra is számít a megbeszélésen részt vevő érdekvédelmi szervezetek munkájára.

Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerint a kormány – ígéretéhez híven – jogszabályban rögzítette a szakszervezetek elvárásait a sztrájkbizottsági megállapodás alapján, a gyakorlatban azonban ez nem mindig valósult meg.Példaként az intézményvezetők munkáltatói jogkörét, a kollektív szerződést említette. Elhangzott, hogy napi problémát okoz a 32 órás intézményi tartózkodás, és a túlmunka kifizetése, illetve dokumentálása “léket kapott”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik