Belföld

Magyar ellenzéki pártok gratuláltak a radikálisoknak

Görög választás (görögország, választás, )
Görög választás (görögország, választás, )

A szélsőbaloldali Sziriza a voksok 36,3 százalékát szerezte meg a görög választásokon, az LMP szerint sikerük reményt adhat egész Európának. Az Együtt és a PM is pozitívan értékelte a győzelmüket.

Kapcsolódó cikkek

A Lehet Más a Politika társelnökei levélben gratuláltak Alexisz Ciprasz pártelnöknek, Görögország következő miniszterelnökének és rendszerkritikus pártszövetségének a vasárnapi görög választáson aratott győzelméhez.

Az LMP szerint a görög választópolgárok határozottan kijelentették, hogy jövőjüket nem a megszorítások politikájában látják. A Sziriza sikere egész Európának reményt adhat – írják. Úgy véli, hogy a pártszövetség győzelme azt is meg fogja mutatni, hogy a rendszerkritikus pártok képesek kiharcolni a valódi nemzeti szuverenitást, ellentétben a neoliberális gazdaságpolitika fogságában lévő kormányokkal.

Az ellenzéki párt szerint a görög választás eredménye egyértelműsíti, hogy az Európai Unión belül bőven maradtak mozgásterei a tagországoknak. A megszorítások politikáját összefogással le lehet győzni uniós szinten is. A közleményben arra is kitérnek, hogy az LMP sürgeti az egymásra utalt dél- és kelet-európai uniós tagországok szorosabb együttműködését, mivel ezeknek az államoknak sok szempontból hasonló helyzetben hasonló problémákkal kell megküzdeniük.

“Elköszöntek a három évtizede uralkodó korrupt gazdasági elittől”

Az Együtt – A Korszakváltók Pártja képviseletében Hajdu Nóra elnökségi tag az MTI-nek azt mondta, hogy Görögország várhatóan nehezen kormányozható lesz, hiszen a győztes koalíciós partnere az a jobboldali Független Görögök (ANEL) nevű párt lesz, amellyel csak az EU-kritikusságuk közös.

Az Együtt politikusa pozitív fejleményként értékelte, hogy a “görög társadalom elköszönt a három évtizede uralkodó korrupt gazdasági elittől”, ugyanakkor szerinte a későbbiekben a görög választás Magyarországnak is fontos üzenete az lesz, hogy csak akkor lehet tartós sikert elérni, ha a populista, megszorításellenes retorikával szemben egy fenntartható növekedést eredményező gazdaságpolitika valósul meg.

A PM vasárnap küldött közleményt az MTI-hez, amelyben az új baloldal – melyet barátaiknak neveztek – történelmi sikereként értékelte az eredményt. “A Sziriza hordozza milliók reményét, hogy van kiút az érzéketlen megszorítások politikájából, és hogy nem a szegényeket eltaposva lábal ki az ország a véget nem érő válságból” – olvasható a kommünikében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik