Belföld

Áder János közös emlékezésre kéri a médiumokat

A köztársasági elnök arra kéri a magyar rádiókat és televíziókat, hogy a holokauszt nemzetközi emléknapján este 7 órakor egyperces néma megemlékezéssel adjanak tiszteletet az áldozatoknak.

A Köztársasági Elnöki Hivatal felhívása szerint az államfő azért kéri a tavalyihoz hasonló gesztusra a médiumokat, mert hiszi, “a 21. század szabad Magyarországának minden felelős polgára egyetért abban, hogy a bűnös politikát folytatók akkori embertelenségét nem szabad a felejtés vagy a közömbösség bűnével tetézni”.

Áder János köszönetét és tiszteletét fejezte ki a magyar rádiók és televíziók mindazon szerkesztőségeinek, vezetőinek és tulajdonosainak, akik 2014. január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján Európában is példaértékű összefogással megteremtették a közös emlékezés lehetőségét. Akkor azzal a kéréssel fordult hozzájuk, hogy az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának évfordulóján este 7 órakor néma gyásszal emlékezzenek meg a magyar áldozatokról.

Testvérként vigyázni egymásra

A köztársasági elnök hangsúlyozta: “a politikai nemzetünknek okozott veszteség mindig jóvátehetetlen és pótolhatatlan”, azok a vészterhes idők történelmünk legsötétebb fejezetei közé tartoznak. A haláltáborok ártatlan áldozatává lett honfitársaink emléke arra figyelmeztet, hogy a ma élő magyaroknak és minden utánunk jövő nemzedéknek örök időkre szóló erkölcsi feladat testvérként vigyázni egymásra. Soha többé nem jöhet olyan idő, amikor magyar a magyar ellen fordul: ez hazánk 20. századi történelmének egyik legfontosabb tanulsága – mutatott rá.

“Legyen a közös csend, a közös emlékezés a közösen megadott tisztelet gesztusa, mely nemzetünk minden tagjának összetartozását erősíti”

– emelte ki. Hozzátette: történelmünk a legjobb példa arra, hogy ennek hiányában mindig nagy kárt szenvedett az ország.

Az auschwitz-birkeanui náci koncentrációs tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg katonái szabadították fel. Január 27-ét 2005-ben az ENSZ-közgyűlés a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik