Belföld

Gyurcsány ételt osztott a Blahán

Gyurcsany-etelt-oszt(210x140).jpg (gyurcsány ferenc, )
Gyurcsany-etelt-oszt(210x140).jpg (gyurcsány ferenc, )

A szegénységről tartott sajtótájékoztatójuk után a Demokratikus Koalíció ételt és ruhát osztott a Blaha Lujza téren.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke szerint a szegénység problémáját csak közpénzből, az állami költségvetésből lehet megoldani, erre a pártok nem képesek. Úgy véli ötvenmilliárd forint elegendő lenne arra, hogy minden magyar gyerek meleg ételhez jusson, a kormány viszont 180 milliárdot költött stadionokra. A drámai helyzetről beszélő politikus kiemelte, hogy a különböző felmérések 3-4 millióra teszik a szegények és 5-600 ezerre a nélkülöző gyermekek számát. Hangsúlyozta, hogy a szegénységi adatok jelentősen romlottak az utóbbi négy évben, az Orbán-kormányok alatt – írja az MTI.


Fotó: MTI / Marjai János 

A DK karitatív akciója hétfőn kezdődött és vasárnapig tart. Hétfő óta pártjuk tagjai az ország összes megyéjét felkeresték és már több mint 65 településen jártak. Az eseményeket a DK tagjainak és támogatóinak pénzéből szervezték.

A Blaha Lujza téren tartott adományozásra ezer adag meleg étellel, 230 csomag tartós élelmiszerrel és körülbelül 350 kilogrammnyi ruhával készültek. A meleg ételekből száz adagot az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalankórházába visznek.

A sajtótájékoztató után a párt politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc pártelnök és Gy. Németh Erzsébet elnökségi tag valamint aktivisták osztották ki az élelmiszereket a sorban állók között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik