Belföld

Magyarországot nem fenyegeti terrorveszély

Magyarország nem szerepel a kiemelt terrorista célpontok között, nincs közvetlen terrorfenyegetettség, de százszázalékos biztonságról egy országban sem lehet beszélni - derült ki a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

Az MTI jelentése szerint a testület kormánypárti és ellenzéki tagjai is egyetértettek abban, hogy a terrorizmus elleni kérdésekben többpárti, össznemzeti konszenzusra van szükség. Az MSZP és az LMP vitatta ugyanakkor, hogy összefüggés lenne a gazdasági bevándorlás és a terrorizmus között. A bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt szerint a terrorellenes kérdésekben felállt többpárti fórumon idegen- és határrendészeti kérdésekről, menekültstátusról is beszélni kell, de az MSZP szerint a gazdasági bevándorlás és a szólásszabadság nem tartozik erre a területre. Az LMP-s Szél Bernadett egy “népszerűségvesztésben lévő politikus segélykiáltásának” tudta be, hogy a gazdasági bevándorlást belekeverték a terrorizmussal kapcsolatos kérdések közé.

Németh Szilárd (Fidesz) szerint a kockázatot az illegális migráció jelenti. Mintegy 43 ezer illegális menekültből jelentős azoknak a száma, akik megélhetési okokból hagyják el szülőföldjüket, akik többségében a Nyugat-Balkánról, Szíriából, Afganisztánból és Eritreából érkeznek. Ennek a helyzetnek a kezelésében komoly jogszabály-alkotási munka vár a parlamentre – mondta.

Más témával kapcsolatban Szél Bernadett bejelentette, a szolgálatoknak vizsgálnia kellene, hogy Andy Vajna kormánybiztos, aki “közhatalmat gyakorló ember” és akinek “rendkívül zűrös cégügyei vannak”, mennyiben jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Az ellenzéki párt mindenesetre kezdeményezni fogja, hogy Vajna újra essen át nemzetbiztonsági átvilágításon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik