Belföld

Andrássy úti tűz: fizet, vagy nem fizet a biztosító?

A VI. kerületi önkormányzat információk hiányában nem tudja megítélni, hogy van-e olyan körülmény,"amely megkérdőjelezi a biztosító kártérítési kötelezettségét" a lakókkal szemben.

A terézvárosi önkormányzat közleménye szerint a testület “véletlenül”, egy lakótól értesült arról a múlt héten, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak az Andrássy út 83-85. szám alatti épületben történt tűzesettel kapcsolatos másodfokú vizsgálati határozatában olyan megállapítások vannak, amelyek befolyásolhatják az ügy kimenetelét. Azt írták: ezek közül az a leglényegesebb, hogy a hatóság szerint építési tevékenységnek minősül az a karbantartási munka, amelynek következtében kigyulladt az épület. 

A közleményben sajnálatosnak nevezték, hogy az elsőfokú határozatot és a társasház által benyújtott fellebbezést az önkormányzat többszöri kérés ellenére sem kapta meg, így a vitatott pontok alátámasztásához nem tudott szakmai segítséget nyújtani. Felhívták a figyelmet arra, hogy bár a határozat bíróság előtt megtámadható a lakóközösség döntése alapján – mivel magántulajdonról van szó – az önkormányzatnak nincs beavatkozási lehetősége. Nincs garancia arra, hogy a bíróság megváltoztatja a határozatban foglaltakat. 

Ez a határozat azért lényeges – írták -, mert meghatározó jelentősége lehet annak eldöntésében, hogy a biztosító fizet-e kártérítést a ház lakóinak. Az önkormányzat az információk hiányában nem tudja megítélni, hogy van-e olyan hivatkozási alap, “amely megkérdőjelezi a biztosító kártérítési kötelezettségét”.

Az önkormányzat szerint a közös képviselő magatartása “nehezen érthető”, és “gyakran semmibe veszi az önkormányzat kéréseit”, pedig a kerület “az első pillanattól kezdve felelős és emberséges intézkedésekkel segítette, segíti a károsultakat”. A VI. kerület képviselő-testülete korábban 250 millió forintot szavazott meg a külső és belső életveszély-elhárítási munkákra, és gondoskodott a fedél nélkül maradt tulajdonosok lakhatásáról 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik