Belföld

Szeged: még mindig nem szállhat le a mentőhelikopter

Egy állami állásfoglalás hiánya miatt húzódik a helikopterleszálló átadása a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban. Míg ez nincs meg, a város széléről mentővel viszik a kórházba a súlyos betegeket.

Bár tavaly októberben már úgy volt, hogy év végére megoldódik a klinika Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztályának problémája, a helikopterleszálló átadása még mindig bizonytalan – írja a delmagyar.hu. A Klinikai Központnak mindössze egyetlen engedélyre lenne szüksége ehhez, azonban anyagi okokból nem nyújtják be az erre vonatkozó kérelmet.

Majó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem gazdasági-műszaki főigazgatója a portálnak elmondta: október 28-a óta érvényes az az új jogszabály, amely a korábbinál jóval szigorúbb előírásokat tartalmaz a klinikai helikopterleszállókkal kapcsolatosan. Ők még a régi szabályozás alapján kezdték meg az építkezést, az új jogi környezet azonban jelentős anyagi terhet, mintegy 10 millió forintot róna az egyetemre.

Az egyetem tárgyalásokat kezdeményezett az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy tisztázzák, kit terhelnek ezek a költségvetésbe be nem kalkulált költségek. Közben pedig készül a megvalósíthatósági tanulmány és az üzemben tartási kézikönyv – a működési engedély kiadásának ugyanis ez is feltétele – teszi hozzá Mujó Zoltán.

A portál szerint lassan 3 éve a városszéli repülőtérre érkeznek a légi mentéssel szállított betegek, onnan mentő viszi be őket a klinikáig. Ez körülbelül 15 perccel növekedeli meg a  szállítási időt.

Korábban a mentőhelikopterek a klinika mellett szálltak le, azonban az új tömb építésével ez a lehetőség megyszűnt, ezért alakították a húsz méter magas, fűthető tányérral rendelkező tornyot, amelyet még mindig nem tudnak átadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik