Belföld

Milliárdos bevétele lett Vajnának a Szerencsejáték Zrt.-ből

Andy Vajna (Andy Vajna)
Andy Vajna (Andy Vajna)

Orbán filmes guruja eladta a kaszinórészesedését az állami cégnek, amely aztán tőle bérelte vissza a helyiséget több százmillióért.

Andy Vajna 245 millió forintért adta el kisebbségi részesedését az akkor veszteséges Tropicana kaszinóban a többségi tulajdonos Szerencsejáték Zrt.-nek még 2010 végén – írja hétfői számában a Népszabadság. Az állami vállalat azonban továbbra is a kormánybiztos érdekeltségébe tartozó cégtől bérelte a kaszinót, négy év alatt csaknem egymilliárdot fizettek ki a Vigadó utca 2. szám alatti létesítményért.

Tavaly a Tropicana végleg bezárt, helyét pedig Vajna saját kaszinója vette át, miután a törvényben meghatározott tizenegy koncesszióból ötöt az ő érdekeltségei nyertek el.

A Tropicanával nem Vajna járt egyedül jól, a biztonsági feladatokat 2012-2014 közt Pintér Sándor belügyminiszter egykori érdekeltsége, a Civil Biztonsági Szolgálat látta el közel százmillióért.

A cikk arra is kitért, hogy Andy Vajna januárban sorra nyitja a fővárosi kaszinóit, az év első napjaiban három játéktermet adott át, a további két kaszinója pedig a hónap végén kezdi meg a működését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik