Belföld

Merkel nem lesz nagyon kemény Orbánnal

Kormánypárti források szerint kedvezőbb gázárért cserébe sem fogjuk megvétózni az Oroszország elleni uniós szankciókat, mert azzal végképp elásnánk magunkat szövetségeseink előtt.

Szürreálisnak nevezték fideszes politikusok a Népszabadságnak azokat az értesüléseket, melyek szerint Orbán Viktor Németország rosszallása ellenére találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel márciusban Budapesten. A lap kormánypárti forrásai szerint Berlin semmilyen diplomáciai csatornán nem jelezte, hogy kifogásolná a találkozót, azért sem, mert Berlin „a külügyi terepen nem politikailag korrekt” Magyarországot „küldi előre”.

Szájer József fideszes EP-képviselő odáig ment, hogy azt állította: a német és a magyar álláspont megegyezik az Oroszország elleni szankciók ügyében, de Budapest határozottabban tudja képviselni a kritikus álláspontot, mint Berlin.

A lap forrásai nem tartják kizártnak azt, hogy Putyin kedvezőbb gázárat ajánl fel Magyarországnak, azt viszont nem gondolják reálisnak, hogy Magyarország ezért megvétózná majd az Oroszország elleni uniós szankciók folytatását, ez ugyanis az EU-n és a NATO-n belül nagyon súlyos bizalomvesztést okozna. A magyar diplomácia és Orbán a szövetségi lojalitásnak is igyekszik megfelelni, ezért a Putyinnal való találkozó után is megerősítik majd, hogy a magyar álláspont szerint Ukrajna területi szuverenitása sérthetetlen.


Fotó: Europress Fotóügynökség / Feng Li

A Merkel-látogatás kapcsán a kormány arra számít, hogy a német kancellár megfogalmaz majd kritikát, de komoly demokrácia-vita lefolytatása állítólag már nem érdeke Berlinnek. Előzetes információk szerint szóba kerülnek majd az áruházláncokat sújtó – német cégeket is érintő – kormányzati lépések, valamint a reklámadó ügye, mert az RTL-részvények többségét birtokló Bertelsmann már a német kormánynak is jelezte aggodalmát. A kormány és a tévécsatorna közti konfliktusban azonban február elejéig nem számítanak lényeges elmozdulásra, noha a Fidesz már szeretne békét kötni.

Orbán szűk körben állítólag úgy fogalmazott Merkel és Putyin látogatása kapcsán, hogy ha lesznek is kellemetlen hazai és nemzetközi felhangok, az események azt jelzik, hogy felkerültünk a térképre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik