Belföld

A PM négy csontváz miatt aggódik

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) éléről távozó Töröcskei István négy csontvázat hagyott maga után, amelyeket a kormánynak vizsgálnia kell.

Szabó Zsolt, a PM gazdasági szakpolitikusa hétfőn, a témában tartott sajtótájékoztatóját követően azt mondta: az ÁKK szerinte Töröcskei István vezetésével, az adatokat kozmetikázva vett részt az államadósság csökkentésében 2013-ban.

Úgy látja, vizsgálandó az ÁKK-n keresztül értékesített letelepedési kötvények átláthatatlan árusítása, és azt is át kellene tekinteni, hogy a Töröcskei István által csődbe vitt Széchenyi Bank milliárdos betétesei hogyan kaphatnak a kötelezően juttatandó kártalanításon túl is állami segítséget. Szabó Zsolt kifogásolta, hogy ezt a közszolgálati dolgozók bérkompenzációjára szánt forrásból nyújtotta az állam.

Az önkormányzati képviselő, aki szerint az állam átláthatatlanul vásárol bankokat közpénzből, kivizsgálná a magán-nyugdíjpénztárak „einstandolása” után keletkezett veszteséget is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik