Belföld

Orbán súlyos hibát követett el

kovacs-laszlo(430x286).jpg (kovács lászló, )
kovacs-laszlo(430x286).jpg (kovács lászló, )

Az M1 reggeli műsorában értékelt diplomáciai szempontból a volt külügyminiszter, egykori uniós biztos.

Kovács László úgy látja, helytelen dolog mások vallását kigúnyolni, de ezt már akkor is így gondolta, amikor az 1990-ben megválasztott parlamentben a fiatal fideszes képviselők mellettük ültek és „beszóltak” a kereszténydemokratának. („Csuhások, imára!” – a legenda még a liberális Orbán Viktorhoz köti e mondatot. Képviselői visszaemlékezésben mások mellett Ilkei Csaba utalt arra, hogy „amikor szemben a Kereszténydemokrata Néppárt valamelyik képviselője kezdett beszélni, Viktor refrénszerűen megszólalt: ‘Térdre, imához!’, s néha ki is ment.”– a szerk.)  

A magyar diplomácia egykori MSZP-s irányítója azt mondta, vallás ürügyén, a hitre hivatkozva embereket gyilkolni súlyos bűn, ezek a terrorcselekmények erről szóltak, nem az iszlámról. Egy ilyen tragédia után, amikor több millió ember vonul az utcára a terrorizmus ellen, „súlyos politikai hiba egy EU-és NATO-tagállam miniszterelnökétől idegenellenességet hirdetni. Az ott lévő miniszterelnökök közül nem is követte senki Orbán Viktor példáját.

Kovács László a határon túli magyarok kedvezményes munkavállalásáról közölte: azt kiterjesztették minden román állampolgárra, de azt senki nem gondolta, hogy mindannyian – 23 millióan – idejönnek dolgozni. (Korábban az MSZP ezzel riogatott – a szerk.) Az MSZP egykori elnöke mindig úgy gondolta, hogy a kedvezményes honosítással ne járjon választói jog, mert nem tartja helyesnek, hogy olyanok döntsenek fontos kérdésekben, akik soha nem jártak Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik