Belföld

Két nappal a felvételi előtt tiltottak el gyerekeket a jelentkezéstől

felvételi teszt (felvételi teszt, iskola, továbbtanulás)
felvételi teszt (felvételi teszt, iskola, továbbtanulás)

Azokról a gyerekekről van szó, akik egy olyan évfolyamot szeretnének - a jobb képzés reményében - újrakezdeni a felvételi után, amelyet már elvégeztek. Jellemzően a 8 és 6 osztályos képzésekre jelentkezőkről van szó. Bevett gyakorlat ugyanis, ha valakit nem vettek fel az egyik évben az ilyen iskolák valamelyikébe, folytatja a tanulmányait a hagyományos képzésben, majd a következő évben újra próbálkozik. Az EMMI szerint sokat veszít az, aki emiatt évet ismétel.

„Ma mást sem csináltam, mint szülőkkel beszéltem” – mondja Kissné Hegedűs Éva, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium igazgatója. A szülők aktivitása érthető: két nappal a felvételi előtt látszik eldőlni, hogy gyermekük nem felvételizhet az intézmény 8 osztályos gimnáziumi képzésébe.

Ezek a gyerekek korábban, a negyedik osztály végén már egyszer megpróbálkoztak a felvételivel, de nem sikerült nekik bekerülni, ezért a hagyományos képzésben folytatták a tanulmányaikat az ötödik osztályban. „Osztályonként 1-2 gyermekről, van szó” – mondja több 8 osztályos gimnázium igazgatója.

A köznevelésről szóló törvényt tavaly decemberben módosították és január elsejétől életbe is lépett a szabályozás, amely szerint nincs lehetőség évet ismételni azoknak, akik amúgy jó tanulók. A törvény módosítás így fogalmaz:

„…nem indokolt fenntartani azt a szabályozást, ami lehetővé tette, hogy adott esetben jó tanulmányi eredményt elért tanulók annak ellenére ismételtek felsőbb évfolyamot, – akár a 9, vagy a 11. évfolyamot – hogy tanulmányi eredményük megfelelő, vagy akár nagyon jó volt. Az évfolyam megismétlése esetén várható pedagógiai, tanulmányi előnnyel szemben a tanuló által elszenvedett tanulmányi év elvesztése – továbbá az egy évvel idősebb tanuló megjelenése a megismételt osztályban az egy évvel fiatalabb tanulók között – olyan okok, amelyek szükségessé tettek az új szabályozást.”

Eszerint tehát a gyerekeknek mindenképpen rossz, ha egy évvel többet jár iskolába és a társainak sem jó egy idősebb diák.

Senkit sem küldenek haza

Kissné Hegedűs Éva tájékoztatása szerint december végén lett nyilvános a köznevelési törvény módosítása, amelyet a tantestület is olvasott, de elkerülte figyelmüket ez a módosítás. „Senki nem gondolt erre a szűk rétegre. A sok változtatás miatt néha úgy érzem, jogásznak is kell lennie egy igazagtónak” – mondja.

Az iskola szombati felvételiéről – amelyre 240-en jelentkeztek – nem fognak hazaküldeni senkit az érintett gyerekek közül, hiszen a jelentkezési lapokból nem derül ki, hogy végeztek-e már felsőbb osztályt.

Sokaknak az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságának tájékoztatása is biztató lehet. Aszerint a középfokú felvételi eljárás során voltak, akik már a törvény hatálybalépése előtt jelentkeztek – rájuk még nem vonatkozik a felvételi tilalma.

Fotó: MTI

 

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik