Belföld

Házi őrizetben a Vidékfejlesztési Hivatal volt vezetője

termofold(8)(960x640).jpg (föld, termőföld, )
termofold(8)(960x640).jpg (föld, termőföld, )

79 embert hallgattak ki eddig a földalapú támogatások ügyében indult nyomozás során. Hárman vannak őrizetben.

A Népszabadság értesülései szerint két hónapja házi őrizetben van Hörömpő Nándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal egykori kifizetési igazgatója, aki később a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főigazgatója volt, majd a Ceglédi Járási Földhivatal vezetője lett.

A cikk emlékeztet, hogy a földcsalásos botrány 2013 kirobbanásakor azonnal letartóztatták Drajkó Miklóst,a földalapú támogatásokat koordináló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal elnökhelyettesét.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi sajtóirodájának tájékoztatása szerint a pénzügyi nyomozók eddig 79 gyanúsítottat hallgattak ki, a jogosulatlanul igényelt támogatás összege másfél milliárd forint. Az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás kísérlete és hivatali visszaélés miatt folyik a nyomozás.

Mint írják, ez az elmúlt évek egyik legkiterjedtebb csalássorozata, amelyben politikailag beágyazott hivatalnokok és újságírók is részt vettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik