Belföld

Hiába vették meg lakásukat, kilakoltatják őket

A vállalkozónak hitelező bank tájékoztatása szerint nem számít, hogy becsapták őket és hogy már kifizették az ingatlant.

Nyáron kilakoltatják azokat a szegedi társasházi lakókat, akik nem fizetik ki másodszor is az egyszer már kifizetett lakásukat. Mozgásképtelen rokkantak, nyolcvan éven felüli nyugdíjasok is az utcára kerülnek – számol be a Népszabadság szerdai számában.

A Szegeden a Korondi utca 7. szám alatt lévő társasház lakóit a napokban tájékoztatta arról a végrehajtó, hogy a jogerős ítéletet követően már akár az év közepén elárverezhetik a lakásukat.

A lakók helyzetét nehezíti, hogy a házban lévő lakások egy része annak a vállalkozónak, illetve fizetésképtelen cégeinek tulajdonában van, aki a kivitelezője volt a háznak. Ez a vállalkozó pedig már egy másik végrehajtási eljárásában sem fizetett. Így aki másodszor is ki akarná és tudná fizetni a lakása árát, csak azután tehetné meg, ha a vétlen lakók megfizetnék a perköltséget.

A Korondi utcaiaknak azt mondták, hogy a jogerős ítélet és a végrehajtás elrendelése után az már nem számít, hogy őket becsapták, vagy sem. Ahogy nem számít az sem, hogy kifizették a lakásuk teljes árát. Ráadásul a magukat tulajdonosnak gondoló lakóknak nincs elővásárlási joguk sem.

A cikk kitér arra is, hogy Csongrád megyében az ügyészség és a rendőrség is nyomozott már az ügyben, de nem emeltek vádat, mivel a hatóságok nem láttak szándékot arra, hogy a leendő lakástulajdonosokat tévedésbe akarták volna ejteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik