Belföld

Rogán pedzegette, más megtette: feljelentették a tüntetőket

Tényi István, az Ökotárs Alapítványt korábban feljelentő és a HVG címlapja miatt is az ügyészséghez forduló fideszes csalás gyanújával jelentette fel a kormányellenes tüntetőket.

Rogán Antal vetette fel először, hogy az úgynevezett országvédelmi akciótervnek foglalkoznia kellene azzal, honnan van pénz a kormányellenes tüntetésekre. A Fidesz frakcióvezetője arra kíváncsi, ki és milyen érdekből finanszírozza a demonstrációkat.

De míg ő csupán felvetésekkel operál, egy Tényi István nevű Fidesz-tag ismeretlen tettes ellen bejelentést tett az V. kerületi ügyészségen. A VS.hucikke szerint Tényi úgy számol, hogy az október 26-i internetadó elleni, illetve a november 17-i, adóhivatal előtti tüntetés szervezőinek összesen több mint egymillió forint adóköteles jövedelmük keletkezett. Mindezt úgy számolta ki, hogy összeadta a tüntetéseket szervező Facebook-csoportokban (Százezren az internetadó ellen és 1000 milliárdan a tisztességes adózásért) az adományokról és a költségekről megjelent adatokat. (A bejelentésben Tényi hivatkozik Rogán nyilatkozatára.)

„Nem lehet tudni kik, mikor, kiknek pontosan mennyi összeget mire, milyen célra adtak át” – írja Tényi az ügyészségnek, amelyet arra kér, hogy vizsgálják meg a csoportok képviselőit és gazdálkodását, amennyiben pedig bűncselekményre utaló jeleket látnak, a NAV bevonásával indítsanak nyomozást. A bejelentő szerint ugyanis ha mást nem, személyi jövedelemadót fizetniük kellett volna a tüntetések szervezőinek az adományokból megmaradt összeg után.

Tényi István komolyan vehetőségéről csak annyit, hogy nyáron személyes okból, fideszes e-mail címről feljelentette az Ökotárs Alapítványt. A férfi ellen 2013-ban eljárás indult, mert a Facebookon egy Bagdad bombázásáról készült fényképpel üzent néhány diáknak, ezzel a szöveggel: „Nagyjából ez marad az iskolából is.” (Tényi korábban a Szersa Oktatási Központ tanára volt, de kirúgták az intézményből; mondanunk sem kell, az iskola ellen is bejelentést tett.) Legutóbb pedig a karácsony előtt megjelenő, Vida Ildikó NAV-elnököt a Fidesz politikusaival szent családként ábrázoló HVG-címlap miatt fordult az ügyészséghez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik