Belföld

A szülői szervezet szerint most is van iskolai drogteszt

Az alkohol és kábítószer fogyasztására vonatkozó szabályok betartását elvileg most is ellenőrizni lehetne, mert a törvények rendelkeznek a tanulók egészségvédelméről - állítja az országos szülői egyesület.

“Úgy vélem, nyitott kérdést feszeget a kormány a tanulói drogteszt bevezetésével, hiszen a köznevelési törvényből egyértelműen következik, hogy a tanulói drogfogyasztás feltárása és a drogveszély elhárítása az iskola, illetve a pedagógusok kötelező feladata. A diákok pedig kötelesek részt venni mindenféle egészségügyi szűrővizsgálaton, amit az iskola előír nekik” – mondta a Magyar Nemzetnek Keszei Sándor, a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) elnöke.

Keszei szerint az egészségügyi törvény rögzíti az ifjúság-egészségügyi gondozás részeként ellenőrizni kell az alkohol, a kábítószer, az egyéb pszichotrop anyagok és a dohánytermékek fogyasztására vonatkozó szabályok betartását, valamint a tanulók pszichológiai állapotát. Az MSZOE vezetője nem lehet újdonságként beszélni az iskolai drogtesztről, ugyanakkor szomorúnak tartja, hogy egészségfejlesztési program csak az iskolák nagyjából 20 százalékában létezik.

A szülői szervezet fontosnak tartja, hogy a nemzeti alaptantervbe és a kerettantervekbe bekerüljenek a drogfogyasztás-megelőzéssel kapcsolatos, ma még hiányzó ismeretanyagok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik