Belföld

Szociális temetés: cipelhetik a koporsót a gyászolók

temető (temető, parcella, szociális temetés, )
temető (temető, parcella, szociális temetés, )

Két év halogatás után elkészültek azok a szociális parcellák, amik az úgynevezett szegénytemetések helyszínét biztosítják.

Ravatalozó nincs, a sírt a hozzátartozóknak kell kiásni és visszahantolni, a koporsót pedig közel két kilométeren át cipelni. Külső segítséget nem vehetnek igénybe, úgy már nem jár a térítésmentes temetés – írja a Vs.hu.

A Fővárosi Közgyűlés 2014. június 30-án szavazott meg 198 millió forintot a parcellák kialakítására a Kozma utcai Újköztemetőben. A munkát végző Budapesti Temetkezési Intézet viszont a portál kérdésére azt felelte, ravatalozó felállítására nem kötelezte őket sem törvény, sem jogszabály.

A köztemető a holttest hűtését, tárolását, ingyenes sírhelyet és a koporsót biztosítja. Így a halott mosdatása, öltöztetése (ha nem egészségügyi intézményben hunyt el, vagy nem boncolták), és a koporsó cipelése a gyászolókra marad. A Kozma utcai temetőben ez közel egyórás utat jelent.

BTI később úgy nyilatkozott, mindezek ellenére épülni fog ravatalozó. Idejük még bőven van, a Belügyminisztérium újabb évvel, 2016 januárra tolta el a szociális temetkezés bevezetését.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik